Andor: Brüsszel segíteni fog az elbocsátott belga dolgozóknak

Az amerikai óriásvállalat bejelentette, hogy a genki gyár 2014-ben egészen biztosan leáll a munkálatokkal, ugyanakkor elképzelhető, hogy Belgiumban több helyen is befejeződik a Ford autók gyártása.  A cég már szeptemberben jelezte aggodalmát az alacsony vevőszám miatt, hiszen idei európai vesztesége majdnem eléri az egy milliárd eurót, így ahol lehetséges, megszorításokat eszközöl.

Stephen Odell, a Ford európai képviselője nem cáfolta a megszorításokat, ugyanakkor elmondta, hogy ez a strukturális átszervezés egy állomása, ami végül a cég európai piacának megerősödéséhez vezet. Ez a „strukturális átszervezés” Belgiumban több mint ötezer, Európában pedig tizenötezer dolgozót érinthet. Európa a cég globális piacának mintegy 25 százalékát jelenti, így rendkívül jelentősek a veszteségek.

Andor László uniós biztos az ügy kapcsán elmondta, hogy az Európai Unió segíteni fogja a munkanélkülivé váló állampolgárokat, hiszen korábban is volt rá példa, hogy az EU az Európai Alkalmazkodási Globalizációs Alap segítségével nyújtott segítséget. Szerinte a Bizottság „több mint hajlandó” tárgyalni a belga hatóságokkal, így egészen biztosan születik megoldás az ügyben.

Tamara Judi

Friss hírek