Határozottabb kiállás Vajdaság köztársasági státusáért

A negyedik Vajdasági Konvenció összehívói közleményükben Szerbia föderalizálódásáért szállnak síkra, vagyis a „Vajdaság Köztársaságot” szorgalmazzák Szerbián belül.

„Emlékeztetni szeretnénk, hogy a londoni békekonferencia megtartása után 20 évvel, Szerbia még mindig nem teljesítette kötelezettségét, s nem adta vissza Vajdaságnak mindazokat az alkotmányos jogokat, amelyektől Slobodan Milošević idején fosztották meg”, áll a konvenció közleményében.

Mint hozzátették, éppen emiatt Vajdaságnak köztársasággá kell alakulnia, világos politikai és alkotmányos szubjektivitással, s mint ígérték, ezt az álláspontot képviselik majd a hazai és nemzetközi nyilvánosság előtt is.

A negyedik Vajdasági Konvenció megalakította koordinációs bizottságát is, amelynek társelnökei Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja és Đorđe Subotić, a Vajdasági Klub elnöke.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »