34 százalékkal vezet a Régiók Pártja

A vasárnapi ukrajnai választások után megjelenő első eredmények alapján öt párt biztos helyet szerez magának a parlamentben, a kormányzó Régiók Pártja pedig komoly félelmekkel kell, hogy szembenézzen az alakuló ellenzéki koalíciós erők miatt.

A vasárnapi ukrajnai parlamenti választásokon a központi választási bizottság előzetes adatai szerint a részvétel nem érte el az 57 százalékot, ez pedig azt jelenti, hogy a vártnál sokkal kevesebben járultak az urnákhoz. A választások előtt az elemzők 60-70 százalékos részvételt jósoltak.

A központi választási bizottság első előzetes eredményhirdetése után, amikor is a szavazatok 60,17 százalékát dolgozták fel, a Régiók Pártja vezetett 34,27 százalékkal. A második a Batykivscsina 22,46 százalékkal, a harmadik helyen pedig a Kommunista Párt állt 14,73 százalékkal. Vitalij Klicsko pártja volt a negyedik közel 13 százalékkal, az ötödik pedig a Szvoboda párt 8,68 százalékkal. A többi pártnak egyelőre nem sikerült megszereznie a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot.

Az exit poll-adatok eltérő eredményeket mutatnak, de ezek alapján is a Régiók Pártja szerezheti meg a legtöbb szavazatot, 28-31 százalékot. A Batykivscsinának 23-24 százalékot jósolnak, a Kommunista Párt és az UDAR 11-15 százalék közötti eredményre számíthat, valamint a Szvoboda a szavazatok 10-11 százalékát szerezheti meg.

Ezen eredményekből azonban már látható, hogy Viktor Janukovics elnök pártja nem lesz képes megszerezni a 450 fős parlamentben az alkotmányos többséget jelentő 300 mandátumot, így a koalíció kialakítása lesz a következő időszak fő kérdése. Mikola Azarov miniszterelnök kijelentette, hogy a Régiók Pártja ismét biztosítani tudja majd a kormánytöbbséget a parlamentben, ennek ellenére arra szólította fel a mandátumokat szerző pártokat, hogy egyesítsék erejüket, hiszen a gazdasági válság leküzdésére kell a jelenlegi nehéz időszakban összpontosítani.

A Kommunista Párt vezetője, Petro Szimonyenko azonban megkérdőjelezte azt, hogy a Szvoboda (Szabadság) párt, amely szélsőséges nacionalista nézeteiről híres, valamint Vitalij Klicsko pártja, az UDAR (Ütés), az ellenzékbe szorulva hajlandó lenne az együttműködésre a jelenlegi vezető, Régiók Pártjával. Klicsko azonban a választások után közzétett exit poll-eredmények után kijelentette, hogy kész az együttműködésre az Egyesült Ellenzékkel, amelyik Julija Timosenko, bebörtönzött volt miniszterelnökhöz kötődik, valamint a Szvoboda párttal is. Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint, Klicsko kizárta azt a lehetőséget, hogy a kormányzó Régiók Pártjával valamint a Kommunista Párttal együttműködésre lépjen.

Az ukrán választások emberéletet is követeltek – két idős állampolgár a szavazás közben lett rosszul és hunyt el. A központi választási bizottsághoz eközben számos bejelentés érkezett, köztük egy Odesszában és Kremencsugban elhelyezett robbantó töltetről, amelyekről a kiérkező biztonsági erők kutatása után kiderült, hogy téves riasztások voltak – adta hírül az ITAR-TASS.

A Régiók Pártjával szemben felsorakozott pártok első emberei sorban tesznek olyan kijelentéseket, amelyekkel azt próbálják alátámasztani, hogy a választási eredményeket meghamisítják a jelenleg hatalmon lévők. Az ukrán választások ellenőrzésében közreműködő kanadai megfigyelőcsoport is aggodalmát fejezte ki a kampányidőszakban észlelt jogsértések miatt, számos külföldi elemző annak adott hangot, hogy ha voltak is bizonyos szintű visszaélések, azoknak nem volt szisztematikus jellege. Az EBESZ ukrajnai megfigyelőinek jelentésére még várni kell, de bizonyosan észleltek hiányosságokat.

Így hát sok minden függ majd attól, hogy milyen tömböt hoz létre az ellenzék, de a jelenleg látszódó folyamatok nehéz helyzetbe hozhatják a Régiók Pártját.

Gerő Mária

Friss hírek