Ukrajna-Oroszország: tánc az alvó medve körül

Ukrajna jelenlegi külpolitikáját Oroszország illetve az EU felé a legtalálóbban talán EU ukrajnai nagykövete, José Manuel Pinto Teixeira foglalta össze néhány hónappal ezelőtt készült interjújában: mivel az ukrán államfő, Viktor Janukovics mindkét féltől remél valamit, tehát mind Oroszország mind az Európai Unió bizonyos szempontból hasznos Ukrajna számára, ezért „mindkét felet azzal próbál hitegetni, hogy Ukrajna az ő irányába halad”. Elemzésünkből kiderül, hogy az orosz-barát politikusnak tartott Janukovics alatt Ukrajna valóban orosz kurzust vett-e volna fel, vagy egészen más tendenciák mutatkoznak.

Janukovics természetesen érdekelt az EU-val való együttműködésben, de csak bizonyos feltételek mellett. Szeretné, hogy Ukrajna hozzáférne az európai piachoz, azonban ennek a kapcsolatnak a másik összetevője – Ukrajna kötelezettségei – már nem kerülnek végrehajtásra. Ez persze abból állna, hogy fejlesszék a demokratikus értékeket és demokratikus polgári közösséget az országban, ami viszont ellent mond az elnök törekvéseinek, mondta az Európai Unió nagykövete az Ukrán Pravdának adott interjújában.

Ugyanakkor ugyanez a helyzet Oroszország esetében is: Ukrajnának sok minden kell Oroszországtól, azonban az ehhez vezető út szorosabb integrációhoz vezetne, egészen a Vámunióba való belépésen át. Szorosabb integráció egyben magas függőséget is jelent Oroszországtól, ezért ebbe sem hajlandó belemenni az ukrán vezetés. Ez emellett nem áll érdekében az ukrán oligarcha rétegnek sem, amely Janukovicsot a háttérben támogatja.

Kétségtelen azonban az is, hogy Viktor Janukovics 2010-ben történt elnökké választása óta sokat változott Oroszország és Ukrajna kapcsolata. Meglepőnek tűnhet, de 2010 óta nem nevezhetjük az ukrán vezetés politikáját egyértelműen orosz-barátnak, amire pedig sok külpolitikai elemző megesküdött volna Janukovics megválasztása után. Tény, hogy bizonyos kérdésekben Kijev nem kerülhette el azt, hogy Oroszország felé közelítsen, ami Janukovics Oroszországhoz fűzött viszonyában és a választóbázisában is gyökerezik. Így történhetett meg az, hogy gyakorlatilag rögtön a megválasztása után olyan szerződés született Harkovban a két fél között, ami meghosszabbította Oroszország Krími tengerészeti bázisát egészen 2042-ig – elképzelhetetlen lépés az előző államfő, Viktor Juscsenko elnöksége idején. Úgy tűnt tehát, hogy a két ország kapcsolatában 2010-ben egy új fejezetet sikerült nyitni, elfelejtve az egymással szembeni kellemetlen ironizálást és távolságtartást.

Ennek ellenére a kezdeti közelítő előjáték után – amikor már minden elemző mosolyogva bólogatott, hogy márpedig ő megmondta, hogy így lesz ez Janukovics alatt – 2012-re Oroszország és Ukrajna kapcsolata elhidegült. Látszik ez a már említett Harkovi szerződésnél is: 2010-ben a szerződés aláírását – bizonyos  engedményekért cserébe – az ukrán lakosság 60 százaléka támogatta. Egy évvel később, 2011-ben azonban már csak 38 százalék. Hogy mi történt abban az egy évben? A lakosság úgy értékelte, hogy nem történt semmi. A közeledéstől várt gazdasági, humanitárius és politikai fejlődés nem történt meg, a remények nem teljesültek, így Oroszország megítélése is romlott a lakosság körében. 

Hasonló magára ébredés zajlott le az ukrán vezetésben is: a hatalmát hatékonyan kiterjesztő és megszilárdító Janukovics ráérzett a hatalom ízére, és most már nem szívesen adná fel azt, ami elkerülhetetlen lenne Oroszország vonzáskörzetében kerülve. Ugyanezen a véleményen lehetnek azok a gazdag ukrán oligarcha-körök, akik a jelenlegi elnökkel együtt megszerezték a hatalmat.

Maga Janukovics ezt a kapcsolatot találóan a következőképpen foglalta össze: „Nem szabad nyugodtan aludni a medve mellett”. Tehát közeledni kell, de csak kellő mértékkel és óvatossággal. E mellett Janukovics szerint a két ország kapcsolatában csak egy problémás kérdés van: a gáz. Minden más rendben van az ukrán államfő szerint.

Néhány hónappal ezelőtt, Putyin májusi elnöki beiktatása idején a szakértők egy valamiben egyetértettek: mindez nem jelent jót Ukrajna számára, mint hogyha a Kremlbe egy másik politikus költözött volna be. Vlagyimir Putyin keményvonalas vezetőként ismert, aki a kétoldalú kapcsolatokban fölényes szerepet játszik. Ráadásul a jelek szerint Putyin birodalmat épít: erre utal a Vámunió létrehozása, és az Eurázsiai Unió 2015-ös létrehozásának a tervei. Még pedig ezekben a tervekben Ukrajnának kulcsszerep jut, és a Szovjetunió romjain létrehozandó új szövetségi alakulat nehezen képzelhető el Ukrajna nélkül. 

Ebben a kapcsolatban Janukovics viszont eleve hátrányból indult: Timosenko elleni per miatt nagyon erős nyomás éri Nyugatról, ezért a másik oldalról való nyomást elkerülendő sokkal kompromisszum-késznek kell mutatkoznia.

A várakozásoknak megfelelően Putyin valóban sokkal erőteljesebb pozíciót vett fel, és megválasztása óta gyakorlatilag egyetlen egy pontban sem jutottak előrébb a tárgyalások: az ukrán részről megfogalmazott elképzeléseknek csak akkor van esélye megvalósulni, ha mindenben alávetik magukat az orosz feltételeknek, amire viszont az ukránok nem hajlandóak. Putyin nem enged a feltételeiből, ezért is van az, hogy például a gázkérdésben hiába utazik Janukovics már gyakorlatilag havi rendszerességgel Moszkvába, a tárgyalásoknak nem lesz eredménye.

Ukrajna és Oroszország kapcsolatát négy fontos pontra oszthatjuk fel: a már említett problémás gáz kérdésére, a vámunió és a gazdasági együttműködés kérdésére, a nyelv kérdésére, és a katonai együttműködés kérdéskörére. 

Kezdjük a legproblémásabbal, a gázzal. A kérdés súlyát mutatja, hogy mindössze néhány nappal az ukrán parlamenti választások előtt Viktor Janukovics október 22-én hétfőn Moszkvába repült, hogy Putyinnal találkozzon. A találkozó legfőbb témája persze a gáz volt, azonban Janukovicsnak ismét nem sikerült elérnie a célját.

A cél persze a gáz árának csökkentése lenne, ami az ukránok szerint irreálisan drága. Az ukrán energiaügyi miniszter számításai szerint az ország minden évben 5 milliárd dollárt veszít, mert jóval a piaci ár fölött fizet a gázért.

Az Ukrajnának kiszabott gázár valójában nem sokkal tér el az európaitól, sőt, valamivel még olcsóbb is annál: Európa átlagban 450 dollárt fizet a gázért ezer köbméterenként, és ott is vannak eltérések felfelé és lefelé: így például Lengyelország számára kiszabott ár (2022-ig) 550 dollár. Ehhez képest Ukrajna idei gázára 426 dollár ezer köbméterenként. Csak hogy ellentétben például Lengyelországgal, amely csak mintegy évi 10 milliárd köbméter gázt exportál, az ukrán gazdaság rendkívül energia igényes, és teljesen Oroszországtól függ.

Az Oroszországgal néhány éve megkötött szerződés szerint az ország minden évben kötelezően 41,6 milliárd köbméter gázt kell, hogy vásároljon, függetlenül attól, hogy kevesebbet szeretne fogyasztani. Éppen ezek azok a szerződések, amelyek Julia Timosenko miniszterelnöksége alatt lettek megkötve, és amelyekért az ukrán politikusnő hét év börtönt kapott (előnytelen és magas kárral járó szerződések megkötése a vádirat szerint).

Kijev azonban már második éve folyamatosan próbálja csökkenteni az importálandó gázmennyiséget. Szigorú spórolást vezettek be, és Fekete-tengeri lelőhelyek fejlesztésébe illetve palagáz kiaknázásába kezdtek.  Mindennek eredményeképpen az importálandó gáz-mennység már tavaly csökkent, idén pedig  már csak 27 milliárd köbméter gázt kérnek (ami az ukrán Naftogaz szerint 2013-ban tovább csökkenne 24,5 milliárd köbméterre). A szerződés szerint ezért komoly büntetések szabhatóak ki, azonban mindezidáig nem alkalmazta őket a Gazprom. 

Figyelembe véve azonban azt, hogy mennyit fizetnek az orosz gázért a poszt-szovjet térség többi országa, a 426 dolláros ár érthetetlenül magasnak tűnik. Ukrajna mégis csak az Oroszországgal azonos kultúrkör és hagyományok része, baráti ország, ahol ráadásul a lakosság több mint 17 százaléka – több milliónyi ember – orosz nemzetiségű. Lukasenko diktatórikus berendezkedésű állama, Belarusz például mindössze 165,6 dollárt fizet a gázért köbméterenként, 2013-ban pedig 185 dollár lesz a gáz ára. Érthető, hogy miért is bántja az ukránokat annyira ez a kérdés, amikor a határ másik oldalán lévő belaruszok majdnem harmad annyit fizetnek ugyanazért a gázért.

A gáz kérdése állandó napirendi pontként szerepel az ukrán sajtóban, és a hosszasan elnyúló tárgyalások, illetve a kompromisszum készség látszólagos hiánya tovább rontják az orosz megítélést az ukránok szemében. 

Putyin szerint persze lenne itt egy megoldás – mint mindig – az ukrán gondokra: a Vámunió. Létezik itt ugyanis egy egyenlőre gazdasági alapokon nyugvó formáció, a Vámunió, amely 2012 óta átalakult Egységes Gazdasági Tér-ré. 2012. január 1-én lépett hivatalosan is működésbe. Három tagja van: Oroszország, Belarusz és Kazahsztán, és már állnak a sorban a csatlakozásért többek között Örményország és Kirgizisztán is. Az egész formáció azonban akkor lenne igazán működőképes, ha tagjai között tudnák a 45 millió fős Ukrajnát is. Cserébe a Kreml szerint rengeteg előnyben lenne része az országnak – többek között a gázár radikális csökkentésében – 426 dollárról 160 dollár környékére. 

Kérdés, hogy Kijevnek valóban mennyire válna előnyére a Vámunió: az ukrán ipar egyáltalán nem energia hatékony, azonban még a 160 dolláros ár is magas ahhoz képest, amit a helyi orosz vállalatok fizetnek az energiáért. Így a belső piacon az orosz termékek mindig előnyben lesznek az ukrán termékekkel szemben (ez persze nem lenne másképp az Európai Unió felé orientálódva sem), vagyis Ukrajna mintegy felvevőpiacként, importőr országként funkcionálna, ami sokaknak elveheti a kedvét az oroszoktól való gazdasági szövetségtől.

Tény azonban, hogy Ukrajnának nagyon kiterjedt gazdasági kapcsolatai vannak Moszkvával. Oroszország Ukrajna legfőbb kereskedelmi partnere, amellyel való kereskedés az össz-kereskedés egy harmadát teszi ki (30,3% 2012 első félévének eredményei alapján), és idén 2012 első felében elérte a 25,6 milliárd dollárnyi forgalmat. Ukrajna 11,5 milliárd dollárnyi árut importál Oroszországba, míg orosz részről ez az összeg 14,1 milliárd dollár.

Putyinnak szüksége van Ukrajnára az Egységes Gazdasági Térhez, illetve a később létrehozandó Eurázsiai Unióhoz, és a leghatékonyabb eszköz a kezében, amivel jobb belátásra bírható, az a gáz. 

Janukovicsnak volt egy másik elképzelése is azonban, hogyan tudná befolyásolni ő az oroszokat. Gyakorlatilag így született 2012 nyarán a nyelvtörvény, amely az idáig példátlan jogokkal ruházta fel azokat a nemzetiségeket, amelyek az adott régió és közösség legalább 10 százalékát tette ki. Az orosz nyelv státuszának az emeléséről már több éve beszéltek a politikusok, és még Janukovics választási pontjaiban is szerepelt, azonban mind az idáig nem lépték meg. Valószínűleg éppen az orosz-ukrán kapcsolatok stagnálása miatt vette elő Kijev a nyelvtörvényt.

A nyelvtörvény az egy ajándék volt az ukrán vezetés részéről. Putyin kemény politikáját igyekezte enyhíteni az ukrán vezetés azzal, hogy kedvezményeket biztosított az orosz nemzetiségűek számára Ukrajnában – leginkább az ország keleti részén. Nem sikerült. Putyin továbbra is hajthatatlan maradt és nem ment bele kompromisszumokba. A terv nem vált be, és Janukovics taktikát változtatott. A zsarolási pozíció már nem a kedvezmények biztosítása lett, hanem a bevezetett kedvezmények megvonása…

Janukovics már úgy indult neki a moszkvai útnak október 22-én, hogy egy új nyelvi bizottság alakult, amely feladatául kapta a bevezetett nyelvtörvény felülvizsgálatát és módosítását úgy, hogy az ne hozza negatív helyzetbe az ukrán kultúrát. 

A szigorítások a törvényben teljesen átformálhatják a nyár óta kialakult helyzetet: a lakosság 10 százaléka helyett most már 30 százalékra lesz szükség a regionális nyelv használatához, sőt, az adott nemzetiség többségének még támogatnia is kell a változást, és ha még ez sem lenne elég, a regionális nyelv helyi bevezetése csak a Ráda külön jóváhagyásával léphetne életbe az új törvénytervezet szerint.

A nyelv kérdése azonban még mindig nem volt elég arra, hogy Ukrajna alkupozícióit erősítse: az október 22-ei találkozón Putyin hajthatatlan maradt a gázkérdésben, és az árcsökkentés egyetlen feltétele továbbra is a Vámunióba való belépés lenne.E mellé egy nemzeti nyelv használatát kiterjesztő médiatörvény csomaggal is készülnek, amely felállítana egy minimum 75 százalékos kvótát a nemzeti nyelvű műsorsugárzás számára. Mindez tehát komolyan visszavetné az orosz nyelv – és más nemzetiségi nyelvek használatát az országban, amit minden bizonnyal nem nézik jó szemmel Moszkvában. 

Amiben sikerült fejlődést elérni az elmúlt időszakban, az a stratégiai és katonai együttműködés. A már említett Harkovi egyezményt 2010. április 21-én hozták tető alá, aminek értelmében Oroszország további 25 évre kapta bérleti használatba a Krím félszigeti tengerészeti bázist. Az előző szerződés 2017-ben járt volna le, így a Krími bázist Oroszország egészen 2042-ig még biztosan használhatja. Cserébe 30 százalékos kedvezményt kaptak a gázárakból, 2017-től pedig megállapodtak egy évi 100 millió dolláros bérleti összegben.

Sikerült ugyanakkor megállapodásra jutni némely vitás határügyi kérdésekben, amelyek 1996 óta húzódtak. A szárazföldi határokat a két ország között 2003-as szerződésben rögzítették, a Fekete tengert és az Azovi tengert illetően azonban ellentétek mutatkoztak. Putyin és Janukovics június 12-én találkoztak megtárgyalni a határokat, és a közlemény szerint hamarosan egy új egyezmény aláírására fog sor kerülni. A vízi határ Ukrajna és Oroszország között 321 km-t tesz ki.

A fő kérdés itt a Kercsi-szoros – az egyetlen természetes vízi kiút az Azovi tengerről a Fekete-tenger felé.  Mind Oroszországnak, mind Ukrajnának egy-egy sávja van használati tulajdonban a Kercsi-szorosban, miközben az orosz forgalom lényegesen nagyobb. Így az ukrán sávot igénybe vevő orosz hajóknak különböző tranzit-költségeket kell fizetnie Ukrajnának. A szorosban évente körülbelül 9 ezer hajó halad át.

Ukrajnának és Oroszországnak e mellett van egy kevésbé ismert együttműködési oldala a hadászat területén. A 2012 augusztusában Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter által ismertetett katonai együttműködési programjában például több mint 100 orosz és 70 ukrán vállalat vesz majd részt. Ez többek között érinti például azt, hogy a Krím-félszigeten tartózkodó orosz haditengerészet igénybe veszi az ukrán javítóműhelyek szolgáltatásait, és hadügyi modernizáció terén is komoly együttműködés folyik. Ide sorolható például az AN-70 katonai szállító repülőgép közös orosz-ukrán fejlesztése, amely már a ’90-es évek óta folyik. Az AN-70-esek sorozatgyártása a tervek szerint 2014-től indulhat majd.

Így tehát Ukrajna és Oroszország kapcsolatát nagyon nehéz összefoglalóan valamilyen jelzővel illetni – hiszen bizonyos pozitív, baráti tendenciák mellett (katonai együttműködés vagy a jelenleg érvényben lévő nyelvtörvény) bizonyos fokú elhidegülés is megfigyelhető, és amennyiben a jelenlegi feszültségek nem rendeződnek (gázár, gazdasági együttműködés), úgy abból konfliktus is keletkezhet a két ország között a jövőben.