Hová tűnt Kim Dzsongun felesége?

Ri Szoldzsu 40 napja nem jelent meg a nyilvánosság előtt, annak ellenére, hogy házasságuk nyilvánosságra hozása után rendszeresen megjelent férje, Kim Dzsongun oldalán. Az észak-koreai „first lady” eltűnése találgatásokra adott okot a kínai sajtóban és számos egyéb helyen, miközben Phenjan hallgatásba burkolózik. A Dél-koreai sajtó különösen sokat foglalkozott az üggyel az elmúlt napokban. 

A pletykák egyik része szerint Ri Szol-dzsu második gyermekével lehet terhes – erre utalhat egy felvétel, amelyen nagyobbnak tűnik a hasa, mint korábban. A diktátornak és feleségének a hírek szerint már van egy gyermeke. 

A pletykák másik része ennél sötétebb képet fest Ri sorsáról. Ezek szerint a volt énekesnő kegyvesztetté vált az észak-koreai elit körében, mivel nemcsak nyugati stílusú ruhákat visel, modern a frizurája, de a mindenki számára kötelező Kim Ir Szent ábrázoló kitűzőt sem viseli. Emiatt előfordulhat, hogy az országot (és az ifjú Kimet) vélhetően a háttérből irányító keményvonalas katonatisztek eltiltották a nyilvános szereplésektől.  

Egyes források Ri szemére vetik, hogy nem elég elkötelezett a Kim-család irányába – ez is komoly vád Észak-Koreában, és ez is magyarázhatja hirtelen eltűnését. 

Tóth Á. Ambrus

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »