Kiverte a biztosítékot a meztelen férfis plakát

Vihart kavart a bécsi Leopold Múzeum a Meztelen férfiak című kiállításának plakátjával.

    A Meztelen férfiak 1800-tól napjainkig című kiállítás pénteken nyílt meg az egyik leghíresebb bécsi múzeumban. A Leopold Múzeum január 28-ig látogatható kiállítása azt a témát járja körül, hogyan jelenik meg az elmúlt két évszázad nyugati művészetében a meztelen férfitest és hogyan változott a férfi társadalmi szerepéről alkotott felfogás.

    A múzeum a 300 kiállítási tárgy közül az egyiket, a Pierre&Gilles francia alkotópáros Vive la France (Éljen Franciaország!) című fotóját tette a városszerte kiragasztott plakátokra. A képen három izmos fiatal férfi – egy fekete bőrű, egy arab és egy fehér – látható egy futballstadionban. Körülöttük a levegőben a francia zászló színeiben pompázó konfetti hullik és semmi más nincs rajtuk, mint kék, fehér és vörös zokni, valamint futballcipő.

    Miután sokan sértőnek találták a plakátokat és panaszok özöne érkezett a múzeumhoz, a posztereken – legalábbis egy részükön – utólag kitakarták az intim részeket. A Facebook közösségi portál már korábban eltávolította a múzeum által közzétett és az eredeti plakátot bemutató posztokat.

    A közösségi portálon közzétett hozzászólások szerint mások nem találnak kivetnivalót a ruhátlan férfiak látványában és úgy érvelnek, hogy a művészetet nem lehet cenzúrázni, akkor sem, ha provokatív.

    „Nem olcsó reklámfogásnak szántuk, de természetesen figyelmet akartunk kelteni. Úgy gondoljuk, hogy az embereket szembesíteni lehet a meztelen igazsággal” – mondta Tobias Natter múzeumigazgató egy sajtótájékoztatón. „A városban egy másik plakát egy Gustav Klimt-kiállítást reklámoz. Azon a női alak csak egy nyakláncot visel és mégsem háborodik fel rajta senki” – mutatott rá.

    A plakáttal ellentétben nem okozott felháborodást a kiállítás egy másik reklámja, Ilse Haider salzburgi képzőművész Mr. Big című alkotásának felnagyított mása. A múzeum előtt elhelyezett, ádámkosztümöt viselő, négy méter magas fekvő férfialak előtt sok arra járó turista megáll fényképezkedni.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »