Találkozott az MKP és az SDKÚ

Pénteken a Magyar Közösség Pártja és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) vezetőinek találkozójára került sor Pozsonyban, az SDKÚ székházában. A kétoldalú találkozó fő témája az eddigi együttműködés tapasztalatainak áttekintése és a jövőbeli feladatok felvázolása volt.

„Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke az MKP támogatásának is köszönhetően Pozsony megye elnöke. Az MKP képviselői hangsúlyozták, az eddigi jó együttműködésből kiindulva el tudják képzelni a jövőbeni támogatást is” – olvasható az MKP sajtóközleményében.

A felek áttekintették annak lehetőségét, hogy a Magyar Közösség Pártja aktívan részt vegyen a szlovákiai néppártok együttműködésében. Pavol Frešo elsősorban a parlamenten belül kialakult állapotokat értékelte, hangsúlyozva, az ellenzék szétdaraboltsága nehéz helyzetet teremt mind a megyei, mind az elnökválasztások előkészületei kapcsán. Elmondása szerint egy közös jelölt mögé kellene felsorakoztatni az ellenzéki pártokat az elnökválasztáson.

Berényi József, az MKP elnöke tájékoztatta az SDKÚ elnökét „A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei” című alapdokumentum megszületéséről és annak tartalmáról.

A két párt vezetői megegyeztek abban, hogy rendszeresíteni fogják a megbeszéléseket.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »