Biró Zsolt az MPP új elnöke

Biró Zsoltot választotta elnökévé a Magyar Polgári Párt szombaton Székelyudvarhelyen lezajlott kongresszusán – adja hírül a Manna.ro. A rendkívüli Országos Tanácson Szász Jenő, aki alapításától mostanáig vezette a pártot, leköszönt elnöki tisztségéről.

A kongresszuson szavazati joggal részt vevő 111 küldött előzőleg megszavazta, hogy a párt önálló maradjon, azaz ne olvadjon össze az Erdélyi Magyar Néppárttal, és megszavazták az elnökség öt tagját. Az öt alelnök: Simon Csaba Kolozs megye, Márton Zoltán Maros megye, Mezei János Hargita megye, Fülöp Csaba Kovászna megye, illetve Mosdóczy Vilmos Szatmár megye képviseletében.

Biró Zsolt megválasztását a küldöttek alig több mint fele támogatta, 69 szavazatot kapott.

Bíró Zsolt tavalyig a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének tagja volt, ahonnan állítása szerint azért távolították el, mert politikai szimpátiát, később szerepet vállalt. Úgy véli, a rádió akkori igazgatójának, az azóta nyugdíjba vonult Borbély Melindának – az RMDSZ-alelnök Borbély László felesége – nem tetszett, hogy ő MPP-s hangokat is megszólaltatott a rádió közéleti műsoraiban.

Elvállalta a Marosszéki Széki Tanács elnöki tisztségét, szerinte ezért gurultak be ennyire a rádió RMDSZ által delegált vezetői. Miután távozott a rádiótól, nyíltan az MPP mellé állt, nyáron indult az önkormányzati választásokon a Maros megyei tanács elnöki tisztségéért, de a mindössze 13 ezer szavazattal azt nem tudta megszerezni. Facebookos politikusi oldalát egyetlen ember kedveli.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »