Adócsökkentéssel lepte meg a piacokat a kormány

A kormány a legalacsonyabb keresetűek körében jövedelemadó vágásáról döntött, miközben azt ígéri, hogy a vállalt költségvetési célokat továbbra sem adja fel. A 15.000 euró/év alatt keresők körében a terhek 23%-ról 22%-ra csökkennek, a 15.001-28.000 eurót keresők pedig 27% helyett csak 26%-ot fizetnek majd be az államkasszába. A többi sáv adókulcsában nem történt változás.

A döntés mögött a politikai frakciók kritikája is állhat, hiszen a novemberi kormányra kerülés óta csak megszorításokat vezettek be. Monti szerint az eddigi költségvetési fegyelem kedvező hatásainak köszönhetően némi könnyítésre van lehetőség. A megtakarítások ebben az évben 4,4 milliárd eurót tehetnek ki, míg jövőre 10,3 milliárdos összeggel kalkulálnak.

Véleményünk szerint továbbra is Spanyolországra fókuszálnak a befektetők, hiszen ott sokkal nagyobb a baj, mint Olaszországban.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »