Megalakult a Külhoni Magyar Televíziósok és Rádiósok Szövetsége

Az erdélyi Gyergyószentmiklóson megalakult a külhoni televíziós és rádiós műhelyeket összefogó Külhoni Magyar Televíziósok és Rádiósok Szövetsége.

Amint az MTI-hez hétfőn eljuttatott rövid közleményből kiderül, a szövetség célja, hogy összefogja a külhoni televíziós és rádiós műhelyeket, ezek között szorosabb együttműködést alakítson ki, egységes érdekképviseletet biztosítson számukra, szakmai továbbképzőket és találkozókat szervezzen, és felkutassa a közös pályázati lehetőségeket.

A szövetség alapítói között erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és őrvidéki televíziós és rádiós újságírók szerepelnek. A közlemény szerint a szövetség elnöke Zsigmond Attila gyergyószentmiklósi televíziós, alelnökei pedig Szabó Attila székelyudvarhelyi és K. Debreceni Mihály kárpátaljai televíziós szakember.

Zsigmond Attila az MTI megkeresésére elmondta, az alapítók szándéka szerint hamarosan civil szervezetként jegyzik be Romániában a szövetséget, amelyhez valamennyi külhoni magyar rádiós és televíziós újságíró csatlakozhat, aki egyetért a szövetség céljaival. A magyarországi vagy a romániai közszolgálati médiában dolgozókat, illetve a kereskedelmi rádiók vagy televíziók szerkesztőségében dolgozó újságírókat is a soraikba várják. Zsigmond Attila hozzátette, az 1990-es évek közepén már megalakult Dobogókőn egy hasonló szervezet, de pár év működés után szétesett.

Zsigmond Attila az érdekérvényesítés és a szakmai találkozók szervezésének fontosságát külön is hangsúlyozta. Megemlítette, a szövetség a munkaadókkal szemben is egységesen léphetne fel, de azoknak a szakmai tanácskozásoknak a megszervezését is vállalhatná, amelyekre – a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt – egyre ritkábban vállalkoznak a magyarországi közmédiumok. „Hihetetlen, hogy mennyi mindent tanulhattunk annak idején a magyar köztelevíziók által szervezett szakmai találkozókon; ezek azonban (aztán) rendre elmaradtak” – mondta Zsigmond Attila.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »