Kettő helyett egy Ipoly-híd, duplaáron?

Kettő helyett csak egy újabb híd építését javasolja a magyar fél az Ipoly folyón, a másik állítólag zavarná a madarakat, pedig már törvénybe van iktatva a megépítése. Az egy híd ráadásul többe kerülne az új változat szerint, mint eredetileg a két híd együttesen.

Az eredeti tervek szerint már 2009-ben meg kellett volna épülnie a két új Ipoly-hídnak, egyenként körülbelül 5 millió eurós áron. Az új, egy híd építéséről szóló változatot a projektet vezető magyar fél hétfőn terjesztette be a Nyitra Megyei Önkormányzat képviselői elé. Milan Belica nyitrai megyefőnök viszont túl drágának találja a hidat, ugyanis az drágább lenne, mint az eredeti tervek szerinti két híd együttvéve: 11,7 millió euróba kerülne.

Belica szerint sok kockázatot rejt a projekt, főleg a magas költségek és rövid határidők miatt. Szerinte az Európai Uniós támogatást sem biztos, hogy sikerül megszerezni, ráadásul a magyarországi oldalon még nincsenek is rendezve az érintett terület tulajdonviszonyai tudomása szerint.

„Mi szeretnénk megépíteni a hidat, de nem minden áron. Nem olyan áron, ami a kerületnek és adófizetőinek rengeteg pénzébe kerülne,” figyelmeztetett Belica.

Az Érsekújvári járásban található Helemba (Chľaba) és a magyarországi Ipolydamásd közti híd az eredeti, 2009-es költségvetés szerint 5,1 millió euróba került volna, a másik híd Ipolypásztó (Lévai járás, Pastovce) és Vámosmikola között hasonló árban. Most azonban már csak a helembai hídról van szó, az is 11,7 millió euróba kerülne. A másik híd állítólag azért nem épülhet meg, mert a tervezett építési területen védett madarak élnek.

A híd költségeinek 85 %-át szlovák oldalon az EU, 10 százalékát a szlovák állam, 5 százalékát pedig Nyitra megye állná, ez utóbbi részösszeg 205 266 euró. Ám amennyiben mégsem sikerül megszerezni az uniós támogatást, Nyitra megye költsége 4,1 millió euróra rúgna, amire a megyének nincs pénze. Belica emlékeztetett, hogy egy év múlva véget ér a 2007-2013-as programidőszak, és a magyar fél még mindig nem terjesztette be a szlovák félnek a partneri szerződést, márpedig az idő múlásával egyre kevesebb az esély a pénz lehívására.

A megyei képviselők végül hétfőn megszavazták, hogy október 16-ig a Nyitra Megyei Önkormányzat hivatalának a magyar féllel együttműködve elő kell készítenie a szerződést és a kapcsolódó dokumentumokat. Ha ez meglesz, a képviselőtestület rábólinthat a szerződésre.

Az egyezmény szerint tripláznák a határátkelők számát

A két darab híd megépítéséről pedig már hónapokkal ezelőtt törvényt alkotott a magyar országgyűlés, a múlt héten pedig Robert Fico és Orbán Viktor írt alá államközi egyezményt a közúti kapcsolatok nagymértékű fejlesztéséről. Orbán Viktor rámutatott, hogy ma a szlovák-magyar közös határon 28 helyen van közúti kapcsolat, vagyis átlagosan 24 kilométerenként van összeköttetés, a mostani egyezménnyel azonban célul tűzhető ki az, hogy 90-re nőjön a közúti kapcsolatok száma, s így a jövőben 7,5 kilométerenként lenne összeköttetés a két ország között.

A magyarországi 15 kilométeres határövezetben 366 település található több mint 790 ezer lakossal, a szlovák oldalon pedig ez a szám 543 település és 1 millió 368 ezer lakos. Összesen tehát 2 millió 160 ezer embert érintenek a fejlesztések több mint 900 településen – részletezte a kormányfő. „Mindezzel nagy lökést adunk a térség gazdasági életének” – mondta akkor Orbán Viktor.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »