Kiújuló feszültségekkel indul az új török parlamenti ülésszak

Miközben a török miniszterelnök pártja kongresszusán majdnem háromórás maratoni beszéddel fordult a küldöttek és a meghívottak felé, az impozáns előadást beárnyékolja a köztársasági elnök egy nappal későbbi, a parlamenti ülésszak megnyitása alkalmából elmondott, válaszként is értelmezhető felszólalása. Az Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) két vezető politikusa közti feszültségek kiújulása egyrészt a 2014-es elnökválasztásokról, másrészt Törökország következő időszakáról való versengő elképzelésekről szól.

Alkotmányozás

Mind az AKP kongresszusán, mind pedig az elnök beszédében az egyik legfontosabb téma a jelenlegi alkotmányozási folyamat volt. Ezzel kapcsolatban a két vezető politikus közötti véleménykülönbség nem ismeretlen a törökországi eseményeket követők számára. Míg a 2014-es elnökségre pályázó miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan, egy erősebb elnöki hivatal javára csökkentené a parlament döntéshozatalban játszott szerepét, addig a hivatalban levő elnök, Abdullah Gül úgy gondolja, az erős parlament a török demokratizálódás záloga.

A miniszterelnök megerősítette szándékát, miszerint az új alkotmányon dolgozó, minden parlamenti pártot egyenlő mértékben képviselő bizottság, folyatja munkáját akkor is, ha valamelyik párt elhagyja azt. Megjegyzése a kurd etnikai pártra, a Béke és Demokrácia (BDP) pártjára vonatkozott, amely korábban azzal fenyegette a kormányt, elhagyja az alkotmányozó parlamenti bizottságot, amennyiben a parlament felfüggeszti a párt képviselőinek mentelmi jogát. A vita annak a kilenc kurd képviselőnek a letartóztatása körül forog, akiket az egyik délkeleti tartományban, az utat elzáró kurd gerillákkal fényképeztek le, amint üdvözlésképpen, barátian megölelték őket.

Kurdkérdés

Bár a miniszterelnök és az elnök is hangsúlyozta a terror elleni harc fontosságát, a kurd kérdés tágabb kontextusában nézeteltérések merültek fel köztük. A legfontosabb talán éppen a már említett parlamenti képviselők mentelmi jogának megszűntetéséről szólt.

Abdullah Gül beszédében szóvá tette, hogy míg a parlamentnek az ország sokszínűségét és a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellene képviselnie, nem látni benne a megválasztott képviselők egyrészét, akiket ítélet nélkül tartanak hosszú ideje előzetes letartóztatásban, és akik mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament már korábban döntött. Ez kilenc képviselőt érint, kettőt a legnagyobb ellenzéki párt, a Republikánus Néppárt (CHP) soraiból, egyet a Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) soraiból, és hatot az említett kurd etnikai pártból, akik közül párat már tavalyi megválasztásuk előtt letartóztattak. Az elnök megjegyzését az ellenzéki pártok kitörő tapssal fogadták, míg a miniszterelnök egyedül ennek kapcsán fejtette ki ellenkező véleményét nyilvánosan is.

Szólásszabadság

Egy másik fontos ügy, amely kapcsán az elnök – bár csak közvetve, de – bírálta Erdogan rendszerét, a szólás- és sajtószabadság kérdését illette. A kontextussal kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy az országban bebörtönzött körülbelül száz újságíró száma több, mint amennyit Iránban és Kínában összesen fogva tartanak. Az elnök kritikája, miszerint fontos a határt megvonni aközöttt, ha valaki az ország számára veszélyt jelentő anyagot tesz közzé a médiában, és aközött ha valaki a rendszerrel szemben kritikus véleményének kifejtésére használja a média eszközeit, akár ennek a politikának a bírálataként is értelmezhető.

Ugyanakkor a megjegyzésnek van egy sokkal élesebb, napi politikát érintő olvasata is. Az AKP kongresszusáról való tudósításra nem nyert akkreditációt az a hat országos lap, amely rendszeresen bírálatot fogalmazott meg az ország vezetésével szemben. Az ügy kiváltotta a média felháborodását, mire a párt nevében Erdogan azzal válaszolt, hogy nem kötelező meghívnia minden sajtóorgánumot saját pártjának kongresszusára: „Azt mondják, nem lehet letiltani a médiát. Mi nem ezt tesszük. De, ha a média nem tisztel bennünket, a válaszunk az, hogy megtanítjuk nekik hol a helyük.” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban.

Külpolitika

Míg az AKP kongresszust a közel-keleti vezetők jelenléte dominálta, addig Abdullah Gül megerősítette az Európai Unióhoz való török csatlakozás támogatását. Erdogan a kongresszuson két és fél órás beszédében meg sem említette az Uniót, több újság és elemző kritikáját váltva ki ezzel. Azt a két európai országot, Németországot és Franciaországot, amiket megemlített, azért bírálta, mert szerinte nem tesznek meg mindent az iszlamofóbia elleni harcban.

A kongresszuson résztvevő meghívottak között volt Mohamed Murszi, Egyiptom elnöke, a Hamasz vezetője, Khaled Meshaal, és az egyetlen nyugati országot képviselő, volt német kancellár, Gerhard Schröder is. A Muzulmán Testvériség tagja, Murszi a Közel-Kelet számára példaértékűnek nevezte az AKP megvalósításait, míg Meshaal szerint Erdogan már nem csak Törökország, hanem az egész muzulmán világ vezetője. Murszi egyébként kedden sikerrel egyezett meg Erdogannal, egy Egyiptomnak nyújtandó, egy milliárd dollár értékű török kölcsönről.

Abdullah Gül ehhez képest hangsúlyozta Törökország elkötelezettségét az Európai Unió felé, az ország csatlakozási szándékának megerősítését. Bár a tárgyalások abbamaradása szerinte elsősorban a másik félnek köszönhető, Törökország továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Unió tagja lehessen. Ennek ellenére, a csatlakozási tárgyalás befagyásának egyik legfőbb okaként nyilvántartott Ciprus kérdését egy nagyon általános keretben, egyetlen egyszer említette parlamenti beszédében.

2014-es elnökválasztás és az út 2023-felé

Erdogan kongresszusi beszédében mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy 2014-ben az ország elnökségére pályázik, amit két mandátumon keresztül, egészen 2024-ig szeretne betölteni. A kongresszuson előadott ütemterve egy demokratikusabb és a Közel-Keleten hangsúlyosabb szerepet betöltő Törökországot vázol, a köztársaság fennállásának centenáriumára, 2023-ra. Mindennek megvalósítását egy, a mostaninál lényegesen nagyobb hatalommal rendelkező elnöki pozícióból szeretné elérni. Az ehhez vezető alkotmány elkészítését és életbeléptetését az új parlamenti ülésszak legfontosabb feladataként jelölte meg.

Tervét – a mostani felállásban – egyedül a hivatalban levő elnök, Abdullah Gül hiúsíthatja meg. Ő az egyetlen, aki elég népszerűséggel és hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy 2014-ben egyáltalán esélye legyen Erdogant legyőzni az elnökválasztásokon. Bár a két politikus régi barát és az AKP-t is közösen alapították, Gül számára adódik pár fogódzó amennyiben a legnépszerűbb török politikus, Erdogan ellen indulna.

Ezek közül lehet egy, az Erdoganénál kevésbé agresszív, az ellenzéki pártokkal együttműködést kereső politika meghirdetése, a kurd kérdés megoldásának és az Örményországgal való viszony normalizálásának sürgetése, az Európai Unióhoz való csatlakozás hangsúlyosabb támogatása. Ezeket erősíti az AKP keresztapjának, a török politikai életre nagy befolyással rendelkező, Fethullah Gülennek a támogatása is, akihez a pletykák szerint Gül közelebb áll, mint Erdogan.

Gül minden bizonnyal mindent megfog tenni annak érdekében, hogy Erdogan helyett ő lehessen az ország vezetője 2014 után is. A WikiLeaks íratok szerint 2007-ben is kitartásának volt köszönhető, hogy végül Erdogan helyett ő lett az AKP elnökjelöltje. Ehhez hasonló véleményt fogalmazott meg Ahmet Sever is, Gül személyes tanácsadója, egy július végi interjúban, valószínűleg az elnök tudtával és támogatásával, hatalmas botrányt váltva ki ezzel a kormánypárt berkeiben.

Mindennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy Erdogan még nem játszotta ki kártyáit. Az utóbbi tíz év miniszterelnökeként, az AKP vezetőjeként, a legbefolyásosabb politikus a mai Törökországban. Ha sikerül népszerűségét megőriznie 2014-ig, Gül szándékaitól függetlenül, valószínűleg semmi nem állhat az útjában annak, hogy ő lehessen a köztársaság elnöke annak századik születésnapján.