A kárpátaljai románok megelőzték a magyarokat?

A rahói járási Tiszafejéregyházán (Bila Cerkva) regionális státust kapott a román nyelv – közölte a Hennagyij Moszkal parlamenti képviselő megkeresésére írott válaszában Gheorghe Berinde, a település tanácselnöke.

„Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól rendelkezéseinek értelmében, amelyek regionális státus biztosítását irányozzák elő azon nemzeti kisebbségek nyelveinek, melyek aránya a régióban az összlakosság 10 százalékát teszi ki, Tiszafejéregyháza Községi Tanácsának XII. ülésszakán 2012. augusztus 14-én döntés született a román nyelv alkalmazásáról a hivatalos és közigazgatási okmányokban – írja egyebek mellett válaszában a tanácselnök.

Mint emlékezetes, Beregszász város önkormányzata szeptember 7-én fogadta el a maga határozatát az új nyelvtörvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásával kapcsolatban.

A tiszafejéregyházai válaszlevél a Kivalov–Kolesznyicsenko-féle törvénnyel összhangban román nyelven íródott.

A levélváltásról beszámolva az ungvári ua-reporter.com portál megjegyzi, hogy eddig három ukrajnai régió önkormányzata tagadta meg alkalmazandónak elismerni a nyelvtörvényt a maga területén, tízben pedig az orosz megkapta a regionális nyelv státusát.

Kitekintő / Kárpátalja Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »