Romney vészhelyzetben

Egy friss közvélemény-kutatás borzolja a republikánusok kedélyeit az Egyesült Államokban. Barack Obama elnökségének egyik legfontosabb reformja, az Obamacare, népszerű egyes bizonytalan államokban.

A Washington Post és a Kaiser Family Foundation közös felméréséből kiderül, hogy Florida, Ohio és Virginia államok választói az egészségüggyel kapcsolatban inkább Obamában bíznak, mint republikánus ellenfelében – írja a Washington Post. Ezekre a bizonytalan államokra különös figyelmet szentel a két jelölt, ezért Romney számára ez komoly figyelmeztetés. Barack Obama elnökségének egyik legjelentősebb döntése az Obamacare-nek nevezett reform volt, amely kötelezővé tette az egészségbiztosítást.

A három államban a gazdaság mellett az egészségbiztosítás számít a legfontosabb kérdésnek. A választók kétharmada szerint Obama reformját alapjaiban nem szabad megváltoztatni. Romney ígéretei szerint visszaállítaná az Obama előtti rendszert – ezzel az álláspontjával sok szavazót veszíthet. Emellett azok, akik ez a kérdést fontosnak tartják, inkább Obamára szavaznának. A szegényebb rétegek és az idősek körében pedig míg az Obamacare nagyon népszerű, addig Romney nagyon népszerűtlen.

Csaba Zsolt Márton

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »