Újraindul a dél-szudáni olajexport

Történelminek aposztrofálják azt a megegyezést, amit a két Szudán hozott tető alá a héten. Újraindulhat a dél-szudáni olajexport és elismerik egymás valutáját, a vitatott területek kérdésében azonban továbbra sem közeledtek az álláspontok.

Szudán és Dél-Szudán hosszú tárgyalások után megegyeztek az olajkérdés kapcsán felmerülő vitás kérdésekről, így újraindulhat a Szudánon áthaladó, január óta felfüggesztett dél-szudáni olajexport. Ez mindkét félnek létfontosságú: Dél-Szudán GDP-jének 98 százalékát teszik ki az olajbevételek, és Szudánnak is úgy kell az exportból származó tranzakciós díj, mint egy falat kenyér. A szerződést az etióp fővárosban, Addisz Abebában írta alá Omar Bashir szudáni és Salva Kiir dél-szudáni államfő.

Az első részletek arról szólnak, hogy Juba hárommilliárd dolláros csomagot ajánlott fel Khartúmnak az olajmezők elvesztésének kompenzálására, egyéb részletek azonban egyelőre nem derültek ki. A szerződés nem csak az olajügyeket tárgyalja, összesen kilenc témában jutottak egyezségre. Abyei és Heglig kérdésében továbbra sem sikerült mindkét felet kielégítő megoldást találni, ellenben megegyeztek egy, a közös határon felállítandó demilitarizált zónáról, valamint egyéb gazdasági és kereskedelmi kérdésekről. Véget érhet például az a gyakorlat, hogy nem ismerik el egymás valutáját – ez jelentősen nehezítette a két állam közötti kereskedelmet, hiszen minden tranzakció előtt át kellett váltani az adott valutát amerikai dollárra.

A felekre erős nemzetközi nyomás helyeződött, miután nem sikerült megegyezniük az ENSZ BT által rögzített határidőig, múlt szombatig. Ennek megfelelően a mostani szerződést a világ vezetői egyként üdvözölték.

Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »