Mégsem akarja a kormány a negyedik mobilszolgáltatót?

Piaci pletykák szerint a kormányzat ki akar hátrálni a negyedik mobilszolgáltató indításából, ám a meglévő szolgáltatók még fellebbezhetnek a negyedik mobilszolgáltató indulását gátló ítélet ellen. Ez utóbbi azért lehet érdekes, mert a Vodafone-nak és a Telenornak az újonnan szerzett frekvenciák létfontosságúak a szolgáltatásuk bővítése szempontjából.

Más vetülete is van a sztorinak, hiszen az ítélet nyomán visszajárnak a frekvenciák díjai, ami kb. 34-35 milliárd tételt jelent a költségvetés szempontjából. Iparági vélemények szerint az álla érdekelt lehet az ügy elhúzódásában, mert az összegeket így elég lenne 2013-ban visszafizetni, ez pedig jót tenne a pénzforgalmi hiánynak (az unió felé nem eszerint, hanem az eredményszemléletű hiány alapján tartozunk felelősséggel).

Akárhogy is alakul a történet, az biztosra vehető, hogy nem egy napon belül születik megoldás, vagyis a Magyar Telekom részvényeiben folytatódhat a feltámadás.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »