Egy náci mészáros, aki nőgyógyász lett

Lezárták a mauthauseni mészárosnak is nevezett feltételezett náci háborús bűnös, Aribert Heim elleni eljárást a német hatóságok, miután megállapították, hogy az egykori náci haláltábor orvosa meghalt.

    A baden-badeni tartományi bíróság pénteki közleménye szerint a büntetőeljárást azért zárták le, mert a feltárt adatok alapján a vádlott 1992-ben Kairóban meghalt.

    A baden-badeni ügyészség 1979-ben emelt vádja szerint Aribert Heim a mauthauseni koncentrációs tábor orvosaként az 1941 október-novemberi időszakban különös kegyetlenséggel, „injekciókkal vagy ok nélkül végzett műtétekkel számos foglyot meggyilkolt” – áll a közleményben.

    A vádlottat 1962-ben őrizetbe akarták venni háborús bűncselekmények elkövetése gyanúja miatt, de elmenekült Egyiptomba. 1980-ban felvette a muzulmán vallást és a Tarek Husszein Farid nevet. 1992-ben meghalt. 

    Aribert Heim életének 1962 utáni történetét a The New York Times és a ZDF német közszolgálati televízió már 2009-ben feltárta, de a felszínre hozott adatok révén nem lehetett a szükséges bizonyossággal megállapítani, hogy a vádlott valóban vallást és nevet változtatott. Az idén tavasszal aztán a védelem új dokumentumokat nyújtott be, köztük a muzulmán vallás felvételét igazoló iratot – áll a bírósági közleményben, amely szerint időközben sikerült meggyőződni a dokumentumok eredetiségéről, és ezek alapján, valamint a vádlott fiának tanúvallomása alapján megállapítást nyert, hogy a vádlott azonos Tarek Husszein Fariddal és 1992-ben rákbetegségben meghalt.

    Aribert Heim neve még 2009-ben is az első helyen állt a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ listáján, amely a második világháború után büntetlenül maradt, feltételezett háborús bűnösöket sorolja föl a cselekmények súlyosságának sorrendjében. A Doktor Halál néven is emlegetett orvos 1914-ben Ausztriában született. A Waffen-SS önkéntes tagjaként három koncentrációs táborban is szolgált, így 1941 végén a Linz melletti mauthauseni táborban, ahol kegyetlen emberkísérleteket végzett. Valószínűleg több száz foglyot ölt meg. 1962-ig háborítatlanul élt Nyugat-Németországban, nőgyógyászként dolgozott a Hessen tartománybeli Bad Nauheimben és baden-württembergi Baden-Badenben.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »