Chilei Napok Budapesten

A „Chilei Napok” elnevezésű rendezvény egy hónapon keresztül igyekszik bemutatni a magyar érdeklődőknek a dél-amerikai ország szokásait, kultúráját. A program időzítése sem véletlen, ugyanis Chilében szeptember 18-án ünneplik a szabadság napját, amikor arra emlékeznek, hogy 1810-ben az ország bejelentette Spanyolországtól való függetlenségét.

A Vásárcsarnokban

Dél-Amerika leghosszabb állama három napra beköltözik Budapest legpatinásabb Vásárcsarnokába, a Fővám téri Nagycsarnokba a 2005 óta rendszeresen megrendezett „Nemzeti napok” keretében – írja a Piaconline.

A szeptember 20-22. között tartó rendezvény során a látogatók megismerhetik Chile borászatát és annak néhány vezető pincészetét. Chile ősi motívumai pedig egy kreatív műhely segítségével különböző lámpatesteken jelennek meg az érdeklődők előtt. A műhely számos más portékája is megtekinthető lesz, mint például a Chile ősi múltjához szorosan kapcsolódó Moai szobrok másolatait.

Chile gasztronómiája is főszerepet kap a Vásárcsarnokban, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek az otthon ízeibe és más érdekességeket is megtudhatnak az ország gasztrokultúrájáról.

A Vásárcsarnok októrben brazil, novemberben pedig mexikói napokat is tart majd.

A Toldi Moziban

A chilei filmkultúrába is betekintést nyerhetnek mindazok, akik szeptember 21-én ellátogatnak a Toldi Moziba – írja a port.hu. A filmek mellől itt sem hiányozhat a kínálatból a Chile nevével már itthon is összefonódott empanadas és pisco, valamint a borok és a latin zene sem.

A színes és tartalmas programok egészen október végéig tartanak, amikor is egy különleges borvacsora tesz pontot az izgalmas Chilei Napok rendezvénysorozat végére.

Kitekintő

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »