Tőkés László: a bukaresti kormány „csúcsot döntött magyarellenességből”

Romániában veszélybe került a demokrácia és a jogállamiság, a bukaresti kormány „csúcsot döntött magyarellenességből” – hangsúlyozza Tőkés László európai parlamenti képviselő írásbeli nyilatkozatában, amelyet a romániai politikai helyzetről szóló EP-vitához nyújtott be.

Csak üdvözölni lehet, hogy az EP helyt adott a mai vitának – hiszen Romániában maga a demokrácia, a jogállamiság került veszélybe az utóbbi hónapokban.

Mi, erdélyi magyarok azért is tartjuk fontosnak az EU, a Parlament odafigyelését, mert a – jelenlegi – posztkommunista román kormány csúcsot döntött magyarellenességből, sorozatos támadásokat intézve kisebbségi intézményeink ellen” – áll a nyilatkozatban, amelyet az EP képviselő sajtóirodája szerkesztőségünkhöz is eljuttatott.

Tőkés szerint a bukaresti kormány támadássorozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása elleni fellépésével kezdődött, majd a kommunizmus idején elkobzott, majd a restitúció révén jogos tulajdonosának, a magyar református egyháznak visszaszolgáltatott Református Székely Mikó Kollégium önkényes visszaállamosítási kísérletével folytatódott.

„A Ponta-Antonescu kormányzat azért is vezényelt bosszúhadjáratot ellenünk, mivel a magyarság nem volt hajlandó támogatni jog- és alkotmányellenes politikáját, nevezetesen Traian Băsescu államelnök puccsszerű leváltását” – olvasható a nyilatkozatban.

Tőkés László befejezésképpen arra kéri az EP-t és az Európai Bizottságot, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a romániai helyzetet, illetve a kisebbségi magyarság sorsának alakulását.

kronika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »