2020-ra itt az energiafüggetlenség

A republikánus elnökjelölt nem kevesebbet mond, minthogy nyolc év múlva az USA elérheti energiafüggetlenségét.

Mitt Romney bejelentette, megválasztása esetén biztosítja Amerika energiafüggetlenségét 2020-ra. Ezt úgy kívánja elérni, hogy jelentős mértékében növelné belföldön az olaj és földgáz  kitermelését.  Ezzel nagyban szembemenne Obama elképzeléseivel, melyek szerint több pénzt kell biztosítani az alternatív energiaforrások kiaknázására. Úgy véli, hogy energiaprogramjával, amely a Keystone XL olajvezetéket is magába foglalja, segítene az energiafüggetlenség elérésében, és körülbelül 3 millió munkahelyet teremtene.

Romney tervében az is szerepel, hogy maguk az államok dönthetnének az energiafejlesztésről a szövetségi kormány helyett. Ennek következtében hetek alatt kiadhatnák az engedélyeket a jelenlegi több hónapos procedúra helyett, melynek következtében fokozni lehet a kitermelést.

Egyesek a megnövekedett termeléstől azt remélik, hogy olcsóbban tudnak majd tankolni. Az energia szakértő, Michael Levi szerint viszont attól nem csökkennének az amerikai üzemanyagárak, ha fokoznák a belföldi termelést, hiszen a kőolaj ára a világpiachoz van igazítva. Spórolást csak az energiahatékony megoldások jelenthetnének.

Feltehetően ezzel Mitt Romney is tisztában van.  Azonban valamilyen módon szükséges a választókat magához csábítania. Az Egyesült Államok energiafüggetlensége pedig igen jól hangzik.

Bárdossy Csaba

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »