Megfoszthatják a kormányfőt a doktori címétől

Szerdán tárgyal a Bukaresti Egyetem szenátusa Victor Ponta miniszterelnök doktori címének megvonásáról. A döntés a politikus plágium ügyét érinti.

Az egyetem etikai bizottsága júliiusban már megállapította, hogy a dolgozat egyharmada plágium.

A nyári közlemény szerint a tanulmány „alapvető etikai elveket szeg meg”. A teljes szöveg 297 oldalból áll, 115 oldal eredetiségét vonták kétségbe. A témavezető az azóta, korrupciós ügye miatt börtönbüntetését töltő Adrian Năstase miniszterelnök.

A doktori címet csak akkor vonhatja meg az egyetem, ha ehhez a tanügy minisztérium is hozzájárul. A plágium ügyről az ismert tudományos folyóirat, a Nature is beszámolt.

Victor Ponta az egyetemi döntésről azt nyilatkozta, „ad-hoc” testület dönt a doktori címéről, politikai megfontolások alapján.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »