Halottak is voksolhattak a román népszavazáson

Módszeresen csaltak Romániában a választási bizottságok az államfő leváltásáról rendezett július 29-i népszavazáson, és helyenként a voksok 5-15 százaléka hamis volt – állította Daniel Morar, a korrupcióellenes ügyészség főügyésze egy televíziós interjúban, a Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint.

Morar beszámolt arról, hogy az ügyészség öt megyében nyomoz, és mindegyikben tucatnyi választási bizottság munkáját ellenőrizte.

„Szellemek voksoltak, nem létező személyi igazolvánnyal, olyanok nevében adtak le voksokat szülőfalujukban, akik külföldön dolgoznak, vagy akik Afganisztánban teljesítenek katonai szolgálatot. Halottak is voksoltak és olyanok, akik börtönbüntetésüket töltik más településeken” – sorolta az ügyészségi vezető a Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »