Nagyváradon is visszaállamosítás következik?

A  Bihar Megyei Tanács a bíróságon támadja meg a Bukaresti Restitúciós Bizottság határozatát, amelynek alapján Nagyvárad egykori pénzügyi palotája visszakerült a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonába.

A per elindításáról csütörtöki ülésén döntött a megyei tanács. A közelmúltban a palotát a restitúciós törvény értelmében a római katolikus püspökségnek ítélte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntő bizottság.

Az RMDSZ azt állítja, hogy ez az eset is része annak a folyamatnak, amit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása indított el.

A Bihar Megyei Tanács képviselőinek többsége szerint az épület nem az egyház, hanem a Magyar Állam tulajdona volt, és Trianon után törvényesen került a Román Állam tulajdonába.

Ezzel szemben Szabó Ödön, a Bihar megyei önkormányzatának képviselője szerint több okmány is bizonyítja, hogy az egyház adót és biztosítást fizetett az ingatlan után, a nagyváradi levéltárban őrzött irgalmasrendi kasszakönyvben pedig megtalálhatók azok a bejegyzések is iktatószámok, amelyek alapján a Román Állam Trianon után bérleti díjat fizetett az Irgalmas Rendnek.

Böcskei László római katolikus megyés püspök azt mondja, hiányzik az akarat elfogadni egy történelmi valóságot, hiányzik az akarat jóvátenni egy igazságtalanságot.

Kitekintő / Erdély Ma / Duna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »