Rendőri túlkapás történt az Igazság Napján

Rendőri túlkapás ellen tiltakozik az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki szervezete.

A nyolc vezetőségi tagjuk által jegyzett közleményben rámutatnak, hogy szombaton, reggel 8 óra után öt csíkszeredai és egy sepsiszentgyörgyi fiatalt a sepsiszentgyörgyi vasútállomásról kísérték a rendőrségre, mert a magukkal hozott zászlók rúdját fegyvernek minősítették, illetve egy rockzenerajongó fiatal nadrágra akasztott díszláncát veszélyesnek minősítették.

„A magán több rabláncot is hordó erdélyi magyarság legnagyobb megmozdulására, az Igazság Napjára igyekvő fiatalokat magánautóból kiszálló rendőrök megállították majd kollégáikat hívva, az utcán megmotozták őket és az őrszobára kísérték” – számol be a közlemény.

A rendőrségen arról faggatták a fiatalokat, honnan jöttek, mit csináltak az elmúlt időben, honnan ismerik egymást és mi a tervük, hova mennek. „Melyik szervezet kényszerítette őket, hogy részt vegyenek a tüntetésen?” – faggatta őket állítólag egy rendőr, aki gumibottal hadonászott előttük és azt kérdezte, hogy félnek-e.

Az őrszobára kísért fiatalok nem használhatták a telefonjaikat, és kérdésükre, mikor engedik el őket, a válasz az volt, hogy a rendőrfőkapitánynak kell erre engedélyt adnia. Az engedély elhúzódott, öt órát voltak bent a rendőrségen, ezalatt nyilatkozatot kellett adniuk, fényképet készítettek róluk és ujjlenyomatot is vettek tőlük.

Az esetről Mihály István EMI háromszéki elnöke értesítette Sánta Imre bikfalvi lelkészt, aki közölte az incidenst a tüntetőkkel a színpadon. „Azt üzenjük a román hatalomnak: Nem félünk! 2012-ben, az Európai Unióban nem lehet kommunista módszerekkel megfélemlíteni senkit” – zárja közleményét az EMI háromszéki vezetősége. Az érintett fiatalok panaszt tesznek a rendőrség ellen.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »