Lassul a lengyel gazdaság is

Az idei második negyedévi lengyel növekedési adatok igencsak elmaradtak a várakozásoktól. Az első három hónap 3,5 százalékos növekedése 2,4 százalékra zsugorodott.

Bár a világgazdaság állapotának következtében a növekedési ütem csökkenése senkit nem ért váratlanul, annak mértéke váratlan arculcsapásként jött a kormány számára. A korábbi számítások 2,9 százalékos bővülést vetítettek előre erre az időszakra, így Jacek Rostowski pénzügyminiszter nem is titkolta csalódottságát és „kiábrándítónak” nevezte az adatot. Bár európai szinten ez továbbra is kiemelkedő, azért némi aggodalomra adhat okot, hogy az egyik lengyel bank vezetője elemzője úgy nyilatkozott, a legpesszimistább számításaikat is alulmúlta a mutató.

A lassulás azért is problémás lehet, mert a kormány idén kezdett a költségvetés rendbetételét irányzó reformokba, melyek az ennél jóval optimistábban kalkulált adatokon alapszanak. Az illetékes minisztériumokban azonban továbbra is tartják, hogy éves szinten reális a 2,5 százalékos GDP növekedési előrejelzés, ezzel pedig egyelőre a Központi Statisztikai Hivatal is egyetért. A központi bank minden esetre a várakozások szerint hamarosan csökkenteni majd a irányadó kamatlábat a gazdaság élénkítése érdekében.

A visszaesés részben a belső kereslet csökkenésének hatása, amit a viszonylag magas munkanélküliség miatti bizonytalanság eredményez. Ezen felül az sem elhanyagolható, hogy míg az előző években az EU-s támogatások kb. évi 0.5-.9 százalékkal járultak hozzá a gazdaság bővüléséhez, az idén ez valószínűleg már nem haladja meg a 0.2 százalékot.

Nem növeli a jókedvet az a jelentés sem, amely a 44. helyre sorolta az országot az innovációs listán. Egyesek szerint kifejezetten jót tenne a lengyel gazdaságnak a romló makrogazdasági környezet, mert az legalább rákényszerítené őket az innovatív technológiák bevezetésére, ezáltal növelve a versenyképességet. 

Csicsai Máté

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »