Kínos abortuszvita árthat a konzervatívoknak

A nyári hírek témáit sokáig dominálta a bevándorlás-probléma, Obama egészségügyi csomagja, a Medicare kiterjesztése, továbbá Mitt Romney többek által egyenesen baklövésnek tartott külföldi útja, és most a Todd Akin körüli vita még messzebbre tereli a figyelmet a republikánusok központi ügyéről: a munkahelyteremtésről.

Todd Akin republikánus képviselő kijelentése, miszerint a nemi erőszak áldozatává vált nőket a testük automatikusan megvédi a megtermékenyítéstől, közfelháborodást keltett. Romney és más vezető személyiségei a pártnak visszalépésre kérték Akint, ő azonban visszautasította, és megerősítette szándékát, hogy indul a demokrata Claire McCaskill ellenében Missouri szenátusi helyéért. Ez a cselekedete jelentős számú női szavazat elvesztését okozhatja.

A kijelentésre egyébként az abortusz kapcsán került sor, a demokraták nem is tétováztak sokat, összekapcsolták a republikánus alelnökjelölttel, Paul Ryannel, aki szintén elkötelezett híve az abortusz-szabályozásnak.

„Véleményem szerint Akin tette nem csak saját magának káros, nem csak Missouri többi jelöltjének, és nem is csak a győzelmi esélyeinknek az államban, hanem Paulnak és az egész ország republikánusainak is” – mondta Matt Mackowiak republikánus tanácsadó.

Bernáth Márk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »