Kína: ötéves tervvel a korrupció ellen

Kína a kommunista párt őszi kongresszusa után ötéves tervvel készül fellépni a korrupció ellen – jelentette be Ho Kuo-csiang (He Guoqiang) a kilenc tagú kínai csúcsvezetés tagja, a párt fegyelmi-ellenőrző bizottságának elnöke kedden.

Ho kifejezte a pártvezetőség készségét arra, hogy új, „dinamikus és hosszú távra szól stratégiai projekt” keretében szálljanak szembe az országot behálózó korrupcióval, a hatalmukkal visszaélő vezetőkkel.

A Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusa új utakat-módokat fog találni arra, hogy gátat vessen a korrupciónak most és a jövőben – hangoztatta a fegyelmi munkával foglalkozó káderek értekezletén a kínai pártvezető.

Mint mondta, Kína mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a korrupcióellenes harcnak, a tiszta kormánynak, és úgy vélte, országa ehhez kialakította a maga „különleges módszereit”.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »