Megbuktak a közintézmények a magyar nyelv vizsgán

Hiányos a kétnyelvűség a Kovászna megyei közintézményekben. A Civilek Háromszékért Szövetség nyolc hivatalban vizsgálta meg, milyen mértékben tartják be, illetve egyáltalán betartják-e az anyanyelv-használati jogok érvényesítését az ügyintézésben és az ügyfélszolgálatban – írja a Krónika.

Megfogalmazásuk szerint az eredmény lehangoló, elsősorban a román nyelvet használják, a honlapok 90 százaléka csak román nyelvű, a hivatalos értesítésekben mindössze egyetlen intézmény fogalmaz két nyelven, a hivatalos dokumentumok pedig minden esetben csak román nyelvűek, és még az alkalmazottak magyar nyelvtudása is hiányosnak bizonyult.

A szövetség elemzése szerint a kétnyelvűség leginkább a hirdetőtáblákon és az intézmények névtábláján érhető tetten, a gyakorlati alkalmazásban kevésbé.

Az öszszegzés szerint a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség szerepelt a legjobban, az intézményben a 9 szempont közül ötre jó vagy kielégítő a válaszok többsége, második helyezett a fogyasztóvédelmi hatóság, a harmadik a közpénzügyi hivatal. A tanfelügyelőség, a prefektúra, az útlevél-kibocsátó hivatal, az állat-egészségügyi igazgatóság és a kataszteri hivatal ennél rosszabbul teljesítettek.

Bereczki Kinga, a civil szervezet elnöke a Krónikának elmondta: nyilvánosan oklevéllel jutalmazzák majd a „nyertes” intézményt, abban bízva, hogy honlapjának és hivatalos dokumentumainak magyar fordításával jó példát nyújt a többi közintézménynek. Korábban az EMI háromszéki szervezete is feltérképezte a kétnyelvűséget a megyében, ők is arra a következtetésre jutottak, hogy a homlokzati táblák többsége kétnyelvű, azonban az intézményeken belül és a honlapokon általában csak románul tüntetik fel a közhasznú információkat.

Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »