Fico Dubcek örökébe lépne

Ahogy Alexander Dubček törekedett az emberarcú szocializmus megteremtésére, úgy próbál emberi arcot adni a Smer a mai társadalomnak, mely a pluralizmuson, a demokrácián és a jogállamon alapul – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök.

Fico kedd délután Ján Richter munkaügyi miniszter társaságában megkoszorúzta Dubček sírját a Varsói Szerződés csapatai bevonulásának 44. évfordulója alkalmából. „Nagyon örülök annak, hogy 1989 után Alexander Dubček nyíltan a szociáldemokráciához jelentkezett. Ezért mikor azt mondjuk, hogy az 1967 és 1968 közötti életművének követői akarunk lenni, ez számunkra megtiszteltetés”‘ tette hozzá Fico, aki szerint a katonai akció jelentősen megkárosította az ország jövőjét, mely a reformok folytatásával gazdaságilag és szociálisan is jobb helyzetbe került volna, mint most.

Csehszlovákia 1968-ig az emberarcú szocializmus néven is ismert, óvatos reformokkal szegélyezett rendszer kialakítására törekedett, ennek a politikának az ország megszállása vetett véget a Varsói Szerződés csapatai által. Az invázióra 1968 augusztus huszonegyedikére virradó éjjelén került sor. A katonai beavatkozás során 72 személy vesztette életét (köztük tizenkilencen Szlovákiában), 266 személy súlyosabb, 436 pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »