Ismét megtelt a lampedusai bevándorló tábor

A hét végén Afrikából érkező bevándorlók megtöltötték a dél-olaszországi Lampedusa szigetének táborát, amely tavaly ősz óta nem fogadott ekkora tömeget.

Négyszázan érkeztek az észak-afrikai partokról a dél-olaszországi vizekre, két halászhajóval keltek át a tengeren.  A hajókat az emberkereskedők Lampedusától kevesebb mint húsz mérföldnyire magukra hagyták. A bevándorlókat az olasz kikötői kapitányság és a pénzügyőrség motoros hajói kísérték a szigetre. A bevándorlók többsége férfi, de vannak közöttük nők és gyerekek is.

A migránsok közel fele a Szaharától délre fekvő afrikai térségből érkezett, a többiek tunéziaiak.

A lampedusai telep elvben 350 főt képes befogadni. A táborba a tavalyi év első nyolc hónapjában több tízezer észak-afrikai bevándorló érkezett, majd Lampedusáról más olaszországi bevándorló központokba szállították át őket.

A lampedusai bázist 2011 szeptemberében kiürítették, miután a táborban lázadás tört ki, s a bevándorlók felgyújtották az épületeket.   Az olasz hatóságok sajtónyilatkozatai szerint a mostani tömeges érkezés a migrációs mozgás újraindulására utal Afrika és Olaszország között.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »