A nők „bolondulnak” Obamáért, Romney népszerűsége mélyponton

A New York Times szerint a demokraták Romney elleni lejárató hadjárata elérte célját, sikerült őt mint gazdag, elitista jelöltet beállítani az amerikai nép előtt, akinek megválasztása esetén fő prioritása a gazdagok kiváltságainak szélesítése és helyzetük könnyebbítése lesz. Ezt bizonyítja az ABC News által közölt közvélemény-kutatás is, mely szerint Romney népszerűtlensége rekord mélységekbe süllyedt. A Washington Posttal közösen végzett felmérés alapján a Romney-val szimpatizálók 40%-ot tesznek ki a választópolgárokból, míg a vele szemben ellenérzéseket táplálók aránya 49%, ez igen jelentős eltérés a két szám között. A republikánusok számára pedig kifejezetten ijesztő a kép, mivel idén ez már a tízedik kutatás, amiben Romney ellenzői felülmúlták támogatóinak arányát. 

Romney-nak az a számadat is aggasztó, miszerint ez évben támogatóinak aránya csak 7 százalékponttal, eközben ellenzőinek aránya 18 százalékponttal emelkedett. Tehát a konzervatív jelölt népszerűtlensége több mint kétszer olyan gyors ütemben nőtt, mint népszerűsége 2012-ben. Ahogy az ABC News közvélemény kutatója, Gary Langer mondja „1984 óta nem szerepelt ilyen rosszul elnökjelölt a nyár közepi közvélemény-kutatásokon. Mitt Romney ezzel negatív rekordot döntött.” Langer hozzáteszi azt is, hogy „másfelől Obama sok pozitív visszacsatolást kap a felmérések alapján, ugyanis az amerikaiak 53%-a szimpatizál vele, míg csak 43%-uk nem. Ehhez hozzájárul, hogy nagy előnyre tett szert a női szavazók körében, akiknek kiemelkedően magas aránya, 58%-a támogatja az elnököt, míg a férfiaknál ez az arány átlag alatti, csak 47%.” 

Mitt Romney-nak a legnagyobb fejtörést mégis a függetlenek (szavazói csoport, melynek nincs fix és évek óta kötött pártpreferenciája, azaz sem demokraták, sem pedig republikánusok) okozzák, akik körében veszített támogatottságából és akik körében Obama látványosan beelőzte, pedig ez év májusában az elnök is átélt olyan periódust, mikor népszerűtlenebb volt ebben a társadalmi közegben. Most viszont Obama már 16%-kal előzi ellenfelét, az elnököt 53%, eközben Romney-t csak 37% támogatja. Akik viszont azt hiszik a verseny eldőlt, azoknak érdemes várniuk még az ítélkezéssel, mert az elmúlt hónapokban láttunk már olyat is, mikor a helyzet fordítva állt.

Kováts Megyesi Bálint

Friss hírek