Basescu nyerésre áll

A Hivatalos Közlöny augusztus7-i, keddi 546. számában tette közzé az Alkotmánybíróság helyesbítését, ami pontot tehet a népszavazás körül kialakult vita végére.

Az Alkotmánybíróság most kiegészítette egyik, augusztus 2-i döntésének indoklását. A hivatkozott törvénypasszus kimondja, hogy a külföldi lakhellyel rendelkező román állampolgárokkal együtt állapítható meg a népszavazás kvóruma, azaz a választópolgárok fele plusz egy arány.

A mostani hivatkozás akkor nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ezért a Băsescut mindenképp leváltani akaró kormány olyan ötletekre ragadtatta magát, mint egy mini- és villámnépszámlálás, hogy megállapítsa, ténylegesen hányan laknak Romániában.

Az Alkotmánybíróság mostani döntésével viszont egyértelműen az államfő megválasztásáról szóló törvényre is hivatkozik, amelyre minden, szavazati joggal rendelkező román állampolgár jogosult, lakhelyétől függetlenül.

A külföldi lakhelyű román állampolgárokat még 2008-ban a Tăriceanu-kormány helyezte a kiegészítő választói listákra.

Vagyis ha a külföldi lakhellyel rendelkező állampolgárokat is beleszámítják a népszavazási kvórumba, akkor a választópolgárok száma bő 400 ezerrel emelkedik, a ténylegesen szavazók aránya pedig csökken. Ez azt jelenti, hogy a július 29-i népszavazás “még érvénytelenebb”, azaz Traian Băsescu felfüggesztett államfő visszatérhet a Cotroceni palotába azután, hogy ezt az Alkotmánybíróság határozatban is megállapítja.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »