MOGYE: a magyar oktatók nem hagyják magukat

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) magyar oktatói nem fogadják el az egyetem rektorának azon döntését, miszerint az ősz folyamán módosítanák a MOGYE chartáját, de nem hoznának létre magyar tanulmányi vonalat, csupán technikai kiigazításokat eszközölnének.

Az intézményvezető korábban leszögezte: nem a magyar fél vagy a bukott kormány nyomására változtatna az egyetem alapokmányán, hanem újabb megnevezések és szakmai terminusok jelentek meg, ezeket szeretnék előbb tisztázni, majd a chartába foglalni – írja a romániai Új Magyar Szó.

„Szó sincs arról, hogy ebbe belenyugodnánk. Amikor Azamfireit kinevezték rektornak, akkor még az előző kormány, az előző tanügyminiszter feltételesen fogadta el a chartát, tehát mindenképp bele kell kerüljön az, hogy a magyar vonalat, illetve a fakultást létrehozzák. Ha most ebből a fakultás le is maradt, de a magyar kar létezését azt előírja” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szilágyi Tibor, a MOGYE professzora, aki szerint a döntés nem úgy működik, hogy „akarjuk, vagy nem akarjuk”.

„Itt nincs alternatíva. Persze az utóbbi politikai események után itt bármire lehet számítani” – fogalmazott az oktató. Hozzátette: augusztusban az illetékesek nagy része szabadságon van, nincs akivel leülni tárgyalni, a charta-módosító javaslatokat a hónap végéig kérték, tehát valamikor szeptemberben tervezik ezek leadását és a tárgyalások újrakezdését.

Hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy az egyetem magyar tanári közössége beletörődne a helyzetbe és azt mondaná, hogy ez így marad, így van jól.

Akarnak-e segíteni?

„Azt, hogy a MOGYÉ-n nincsenek rendjén a dolgok, megoldatlan a helyzet, azt maga az oktatási miniszter, Andronescu is tudja, tehát tennie kell valamit, ahogy Ponta miniszterelnök is tudatában van annak, hogy a dolgok rosszul állnak, hiszen Csíkszeredában kijelentette, hogy ez itt nincs megoldva, hogy a szenátus hibázott” – mutatott rá Szilágyi.

Megjegyezte: a gondokat minden esetre ismerik, az hogy meg is akarják oldani, az már más kérdés.

Margára a multikulturalitás támogatójaként számítanak

A professzor Andrei Marga külügyminiszterre hivatkozva elmondta: számítanak az elöljáró közbenjárására, hiszen a multikulturális egyetem fogalmának ő a megalapítója.

„Az egész világon azáltal lett elismert, hogy ezt a multikulturalitást bevezette, és Kolozsváron működik is, ami nálunk, a MOGYÉ-n van, annak az égvilágon semmi köze nincs a multikulturalitáshoz” – vélekedett Szilágyi. Mint kifejtette: van magyar nyelvű oktatás, de nem úgy, ahogy azt egy multikulturális egyetem feltételezi.

„A törvény ha egy kicsit sántít is, de egy bizonyos fokú saját szervezési keretet biztosít, és ez az, amiről szó sincs. A román vezetőség skizofrén állapotban van, mert hát oktatás az van, de Isten őrizz, hogy bármikor is szerevezési formáról beszéljünk” – magyarázta a professzor. Hozzátette: ilyen fokú bizonytalanság mellett, ami jelenleg van, a charta ügyében nem lehet konkrét menetrendre számítani.

„Tovább fogunk küzdeni. Az biztos, hogy a charta-módosításba megpróbálunk beleszólni, mert ugyan a saját működési szabályzatunkat elutasították, de vannak konstruktív javaslatok és bizonyos elvi tisztázandó dolgok, amit akár ki is tudunk javítani benne” – közölte a professzor.

Kiemelte: szó sincs arról, hogy lezáródott volna az ügy, remélik, hogy az oktatás, úgy ahogy eddig is, zavartalanul fog működni.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »