Leváltották a rendőrakadémia korrupcióval vádolt vezetőjét

Leváltotta a pozsonyi Rendőrakadémia rektorát csütörtökön Ivan Gašparovič államfő. Václav Krajník ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés és kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt folyik eljárás.

A volt rektort azzal is vádolják, hogy a Rendőrakadémián a többi közt az ő közreműködésével szerezhetett törvényellenesen doktori címet egy cseh politikus.

A felsőoktatási intézmény tanácsa július 12-én  döntött úgy, hogy Krajníknak távoznia kell tisztségéből. A rektorok kinevezésére és visszahívására jogosult államfő most tulajdonképpen ezt a döntést erősítette meg.

A Rendőrakadémián június 29-én tartottak razziát. Krajník, az intézmény igazgatási és gazdasági vezetője, valamint egy további alkalmazott ellen felvételi tesztek állítólagos hamisítása miatt is vizsgálat folyik.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »