Újabb özönvíz csapott le a fővárosra

Csütörtök hajnalig tartó újabb nagy eső zuhogott Pekingre az éjszaka; a kínai fővárost a belső-mongóliai Baotouval összekötő vasútvonalon a vonatok körülbelül 12 ezer utassal kényszerültek várakozásra – jelentette a kínai média.

A csapadék által elárasztott vasúti pályaszakaszra javítómunkásokat küldtek ki, összesen 24 vonat vár indulásra. A szerelvényeket mellékvágányokra irányították, az utasok számára élelmet és ivóvizet küldtek.

Pekinget alig néhány napja, szombaton az elmúlt hat évtized legsúlyosabb esőzése érte, aminek következtében 37 ember meghalt, s különösen a peremkerületekben jelentős károk keletkeztek.

A pekingi közvélemény és az online közösség, valamint a média a nagyszámú haláleset miatt megdöbbenését fejezte ki és némi bírálatot is megfogalmazott a fővárosi vízelvezetési, csatornázási rendszer korszerűségére, kapacitására vonatkozóan. Voltak, akik a megfelelő előzetes figyelmeztetést hiányolták.

A húszmilliós metropoliszban legalább 25 ember fulladt meg a hétvégén. Nagy visszhangot keltett annak a harmincas éveiben járó férfinak az esete, aki a végül többméteresre duzzadt vízben lefulladt, zárt autójában rekedt egy aluljáró alatt. Utóbb kiderült, a férfi koponyája betört, amikor fejével próbálta az autó üvegét betörni.

Az elmúlt napokban a népszerű mikroblogokon a túlélés fortélyait osztották meg egymással a kínaiak, továbbá térképeket adtak közre az ilyen helyzetekben elkerülendő veszélyes, lejtős, mély területekről. Sokan javasolták a vészhelyzetre ablaktörő kalapács beszerzését.

Az ötlet nyomán a legnagyobb kínai webáruház, a Taobao legkeresettebb terméke az egyszerű és az ablaktörő kalapács lett, a forgalomban éves összehasonlításban hatszáz százalékos emelkedést mértek. Az online kereskedők nagy része kifogyott az életmentő, túlélő felszerelésekből, egyesek augusztus második hetére vállalják csak a kézbesítést.

A hétvégi történések hatására a biztosítók egy része fontolóra vette a vízkár kivételét szolgáltatásából. Jelentések szerint Pekingben a három nap során csaknem 27500 gépjárműkár-bejelentés érkezett, az összesített kárértéket 220 millió jüanra (8 milliárd dollár) becslik.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »