Nem fizet idén osztalékot a telefonos cég

A távközlési óriás tegnap jelentette be, hogy idén a gyenge teljesítményünk miatt nem fizetnek osztalékot. A piac 75 eurócentnyi kifizetésre számított idén, jövőre viszont már újraindulhat a kifizetés. PR okokból egyébként a menedzsment juttatásait is megvágták 20-30%-kal.

Számunkra ez azért érdekes, mert egyik leánya, a cseh Telefonica bő 10,2%-os osztalékhozammal forog. A piac az idei év után is 40 koronás osztalékkal kalkulál, bár a legutóbb az osztalékot már tőkeleszállításból fedezték. Mindenesetre nincs napirenden a cseh leány osztalékcsökkenése, hiszen nettó eladósodottsági rátája 0% alatti.

A régiós és főleg nyugat-európai telekom papírokat viszont érzékenyen érinti a döntés.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »