Beteg a miniszterelnök?

Először kormánya erősítette meg, hogy beteg Meles Zenawi etióp miniszterelnök, majd ugyanezt később meg is cáfolták. Napvilágot láttak olyan híresztelések is, melyek szerint Zenawi esetleg már rendbe is jött. Részletekbe senki sem bocsátkozik, így maradnak a találgatások: egyes források állítják, hogy állapota súlyos, valamint hogy abban a brüsszeli kórházban kezelik, amely elsősorban a leukémia gyógyítására specializálódott.

Zenawi sorsának alakulását kitüntetett figyelemmel kíséri Nkosazana Dlamini-Zuma, az Afrikai Unió frissen megválasztott elnöke, több afrikai állam és az Egyesült Államok is. Zenawi 2015-ig maradna hivatalban, utódlása egyelőre nem egyértelmű: a lehetséges befutók között van felesége, Azeb Mesfin, valamint még legalább három magas rangú tisztségviselő is. Etióp diplomaták egyelőre nem szívesen bocsátkoznak jóslatokba az utódot illetően. „Ennyi idő után olyan nehéz elképzelni, hogy bárki más venné át a hatalmat” – mondja egyikük.

Zenawi kormányzása alatt nem ment ritkaságszámba az ellenzéki emberek megfélemlítése és üldözése, ugyanakkor elkötelezettsége az al-Kaidához közeli erők elleni háború mellett kiváltotta a nyugati hatalmak támogatását. A szerett-gyűlölt kormányfő több mint két évtizede vezeti Etiópiát, elűzte az iszlamista lázadókat, többé-kevésbé stabilizálta az országot és közvetítő szerepet vállalt Szudán és Dél-Szudán között.

Pavlovits Máté

Friss hírek