Sikeresnek tartja Brüsszel az élelmiszerbiztonsági riadórendszert

617 esetben értesítették tavaly a tagállamok az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztórendszerét (RASFF) valamely komoly kockázatú élelmiszerbiztonsági ügy miatt – derül ki az Európai Bizottság által készített jelentésből, amely megállapítja, hogy a világ legszigorúbb előírásait tartalmazó uniós biztonsági rendszer alapvetően jól vizsgázott 2011-ben is.

Az Európai Bizottság szerint az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztórendszere (Rapid Alert System for Food and Feed – RASFF) 2011-ben is bizonyította, hogy hatékonyan, és jól működik, emellett képes megvédeni az uniós állampolgárokat az EU-ra leselkedő egészségügyi kockázatoktól. Tavaly összesen 9157 értesítést adott ki a biztonsági láncot működtető központ azzal a gyanúval, hogy egy cég, vagy egy tagállam megsértette az európai uniós élelmiszerbiztonsági jogszabályokat. Ebből 617 esetben komoly kockázatú fertőzésveszélyre, vagy tömegek életét veszélyeztető eseményekre hívták fel a figyelmet.

A Bizottság tisztviselői Brüsszelben elmondták, évről-évre növekszik a RASFF riasztásainak a száma, ez viszont „nem feltétlenül az egyre nagyobb fertőzésveszélynek a következménye, hanem annak, hogy az Európai Unió hatóságai is egyre több ellenőrzést tartanak”.

Az esetek 49 százalékában a tagállamok határőrizeti szervei értesítették a riasztási rendszeren keresztül a tagországokat arról, hogy az adott határszakaszon gyanús, vagy fertőzött élelmiszereket, takarmányt, vagy különböző anyagokat akartak bejuttatni az Európai Gazdasági Térségbe (EU 27 ország + Norvégia, Liechtenstein, Izland). Ezekben az esetekben a határőrök nem is engedték be a közösségbe a szállítmányokat. Az esetek 51%-ban viszont már a piacon lévő termékek kapcsán vetődött fel a fertőzésveszély.

A Bizottság szerint a kiemelkedően sok fertőzéssel kapcsolatos bejelentést két nagyobb botrány is indokolja. Egyrészt a fukusimai atomerőmű-katasztrófa kapcsán vetődött fel, hogy Japánból nagymennyiségű fertőzött élelmiszer kerülhetett Európába. 2011 márciusában a Bizottság a RASFF-en keresztül kérte a tagországokat, hogy mérjék meg a Japánból importált élelmiszerek és takarmányok radioaktivitásának szintjét, és értesítette is a tagállamokat arról, hogy a japán hatóságok minden exportra váró szállítmányt ellenőrizni fognak.

A másik ügy a németországi kólifertőzés volt, amely során egy Hamburg-környéki kertészetből kólibaktériummal fertőzött búzacsíra került a piacra, amely több mint 50 halálos áldozatot követelt Európa-szerte. Ez esetben is az uniós riadólánc volt a fő eszköze a tagállamok közötti kommunikációnak.

Az Európai Bizottság a RASFF 2011-es működését elemző jelentésében egy sor tanulságot is levont. Uniós tisztviselők a brüsszeli tájékoztatón elmondták, fejleszteni fogja az EU a rendszer internetes platformját, amely az eddiginél is gyorsabb és biztonságosabb értesítési rendszert tesz majd lehetővé. Növelné Brüsszel a riadólánc rugalmasságát a már meglévő működési előírások felülvizsgálatával.

Problémát lát a Bizottság a fertőzött, vagy fertőzésgyanús termékek nyomonkövethetősége terén is: a testület szerint gyorsítani kell azokat az eljárásokat, amelyekkel be lehet azonosítani a kérdéses termékeket, és haladéktalanul vissza lehet őket vonni a piacról.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »