A román ortodox egyház nyereségesebb a McDonald’s-nál

Óriási profitra tett szert tavaly a romániai ortodox egyház patriárkátusa. A pénzügyminisztérium adatai szerint nagyobb nyereséget könyvelhettek el 2011-ben, mint több multinacionális vállalat.

Az ortodox egyház üzleti adatait a gandul.info ismertette. Eszerint tavaly 6,6 millió eurós profittal zárták az évet, 68 százalékkal nagyobb nyereséggel, mint 2010-ben. Ez az összeg a McDonald’s profitját is felülmúlja.

A portál megkereste a patriárkátus szóvivőjét is, aki szerint az egyház esetében „nem helyénvaló üzleti nyereségről beszélni. „Az egyház nem ad osztalékokat a bevételeiből, mint egy részvénytársaság. Úgynevezett nyereségét különböző tervei kivitelezésére fordítja” – magyarázta Constantin Stoica.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az egyház nagyon kevés pénzt kap az országos költségvetésből, és ezt is a fizetésekre fordítják. Bevételeik nyomdai termékek, kegytárgyak forgalmazásából, adományokból és ingatlanaik bérbeadásából származnak.

Új Magyar Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »