Cameron és Hollade találkozott

A héten végre sor került David Cameron brit miniszterelnök és Francois Hollande francia köztársasági elnök első hivatalos munkaebédjére. A szővívő úgy fogalmazott, Franciaország nagyon fontos partnere az Egyesült Királyságnak. Egyelőre nem tudni azonban, hogy milyen lesz a két  európai nagyhatalom közötti együttműködés.

Miután februárban David Cameron már elutasított egy találkozót francia kollegájával, mondván „ahhoz le kellene gurítania a vörös szőnyeget”. A brit miniszterelnök a napokban mégis lebonyolított egy 90 perces hivatalos ebédet az újdonsült francia köztársasági elnökkel. Köztudott, hogy Cameron a francia választások alatt kezdetben Sarkozy újraválasztását támogatta, és a fent említett kis elszólása sem éppen pozitív irányba terelte a kapcsolatot. Azonban Hollande diplomatikusan lerázta magáról a kíváncsiskodó újságírók kérdéseit, és csak annyit mondott, hogy szereti a humort, különösen a britekét.

Zsoldos Diána

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »