Szlovák-magyar vegyes bizottsági ülés a pozsonyi külügyminisztériumban

A szlovák külügyminisztériumban ülésezett az európai ügyekés az euroatlanti bővítés kérdésében illetékes szlovák-magyar vegyes bizottság.

A tanácskozást Peter Javorčík szlovák és Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárok vezették. Az ülésen a kétoldalú fejlesztési projektekről, Szlovákia közelgő EU-elnökségéről, valamint a kettős állampolgárság kérdésköréről is tárgyaltak. Ez volt az első vegyesbizottsági ülés Robert Fico második kormányának hivatalba lépése óta.

Németh Zsolt a sajtótájékoztatón „nagyon jó hangulatúnak” nevezte a tanácskozást. Megegyezés született arról, hogy a kétoldalú vegyes bizottságok működése a jövőben új lendületet kap. Német szerint nem véletlen, hogy a külügyminisztérium alá tartozó vegyes bizottsági ülés volt az első, mivel ez koordinálja majd a többi bizottság hatáskörébe tartozó feladatokat. Ezért olyan témák is terítékre kerültek, melyek nem tartoznak közvetlenül  az európai ügyek és az euroatlanti bővítés kérdésében illetékes szlovák-magyar vegyes bizottsághoz. Ilyen volt például komáromi a Selye János Egytem ügye is, melyet a szlovák oktatásügyi tárca tervezete szerint a főiskolává való leminősítése fenyeget.

Peter Javorčík elmondta, miután 2016 júliusától Szlovákia tölti be az EU elnöki tisztségét, örömmel vették, hogy a magyar fél megosztja majd velük azon tapasztalatait, melyet a magyar elnökség idején szereztek.

A bizottság összefoglalja az ún. „kényes kérdéseket” is. Megnevezték az állampolgársági kérdésekkel foglalkozó egyeztetések felelőseit, Magyarországon Pákozdi Csabára, a nemzetközi jogi osztály vezetőjére bízzák ezt a feladatot, Szlovákiában pedig Barbara Illkovára, aki a külügyminisztérium jogi osztályának a vezérigazgatója. Javorčík tájékoztatott arról, hogy hamarosan megkezdődik az államolgársággal kapcsolatos államközi szerződés kidolgozásának folyamata.

A felek szeretnék a határ menti infrastruktúra fejlesztését is intenzívebbé tenni, ide tartozik az új komáromi híd mielőbbi megépítése is.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »