A szavazásra jogosultak több mint fele szükséges

Csak akkor lesz érvényes a Traian Băsescu felfüggesztése kapcsán július 29-re kiírt népszavazás, ha azon a szavazásra jogosult személyeknek több mint fele leadja a voksát.

A bukaresti Alkotmánybíróság kedden ugyanis úgy döntött a referendumtörvénynek a Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezte módosításról, hogy az nem sérti az alaptörvényt, amennyiben biztosítják a választói névjegyzékben szereplő polgárok legalább felének részvételét a referendumon.

A taláros testület kedden alkotmányosnak találta a népszavazásokat szabályozó törvény módosítását, azzal a kitétellel, hogy a referendum csak akkor lesz érvényes, ha a választási névjegyzékben szereplő személyeknek több mint fele részt vesz a népszavazáson.

A referendumtörvény módosítását a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezte. A módosításról szóló jogszabály megkönnyítette volna az államfő leváltását, mivel rendelkezései szerint az erről szóló népszavazáson immár nem a választójoggal rendelkező polgároknak legalább fele, csupán a voksoláson résztvevők többsége lett volna szükséges a döntéshez. Az államfőhöz közel álló PDL még június végén közölte, hogy Alkotmánybíróságon támadja meg a módosítást, amellyel az USL gyakorlatilag Traian Băsescu menesztését próbálta elősegíteni.

Traian Băsescunak a tisztségéből való menesztése érdekében 2007-ben szervezett referendumon a választási névjegyzékben szereplő személyeknek alig 44,45 százaléka adta le voksát, így az akkori népszavazást érvénytelennek nyilvánították.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »