Koppenhágától-Nicosiáig: őrségváltás az EU élén

Július 1-jén új állam került az Európai Unió Tanácsának elnöki pozíciójába: Dánia átadta a stafétabotot a pénzügyi gondokkal küzdő Ciprusnak. Az első elnökségi periódusát töltő országnak olyan problémákkal kell szembenéznie, ami a politikailag és gazdaságilag is tekintélyesebb Dániának sem sikerült maradéktalanul. Cikkünkben áttekintjük a dán uniós elnökség eredményeit, örökségét illetve a ciprusi elnöki éra jellemzőit és várható kimenetelét.

A Lengyelország, Dánia és Ciprus alkotta elnöki triónak az Európai Unió történelmének eddigi legsötétebb korszakában jutott a szervezet koordinálásának nehéz feladata. Az eurózóna stabilizálása, valamint a fiskális és monetáris együttműködés mélyítése és irányítása olyan országok kezébe került, amelyek vagy nem érintettek közvetlenül a kérdésben, vagy pénzügyi gondjaik kevésbé kompetenssé tették őket.

Egyes szakértők szerint a 2012. január 1-jén hatalomra kerülő Dánia felerősített a félelmet, amely szerint a Lisszaboni Szerződés által életre hívott állandó európai tanácsi elnöki pozíció háttérbe szoríthatja az Európai Tanácsá elnöki posztját. Maguk a dán kormány tagjai is úgy vélték: kevés látványos eredményt értek el, ám elengedhetetlenek voltak az unió koordinálásának megfelelő mederben tartásához. A pozitív értékelések kiemelték az elnökség professzionalitását és pragmatizmusát, ugyanakkor kritikusai szerint Dánia a nagyobb kérdésekben – mint például az euróövezeti válság kezelése – kisebb szerephez jutott.

A meghirdetett prioritások egy felelősségteljesebb, dinamikusabb, zöldebb és biztonságosabb Európa eszméje köré épültek, a kapcsolódó feladatok magukba foglalták az európai gazdaság növekedésének ösztönzését, a munkahelyek teremtésének szükségességét, a tagállami adósságok konszolidálását megfelelő reformok bevezetésével. Az elnökség külön figyelmet kívánt fordítani a többéves pénzügyi keret (2014-2020) előkészítésére és elfogadására. A skandináv hagyományokat erősítendő prioritás volt egy zöldebb unió megteremtése, amelyet az uniós szakpolitikákban, különösen a mezőgazdasági és halászati politikában kívántak megjeleníteni, valamint törekedtek egy egységes és erős európai képviseletre az ENSZ Rio+20 elnevezésű, a környezetvédelemmel és a fenntartható fejlődéssel foglalkozó konferenciáján.

A belpolitikai viszonyok, valamint a korábbi elnökségi ciklusok sikerei és jó tapasztalatai hasonló eredmények felmutatására predesztinálták Dániát. Az ország az egész unióhoz viszonyítva viszonylag sértetlenül került ki a válságból: a munkanélküliség aránya alulmúlja az uniós átlagot (6,2 százalék a 11,1 százalékkal szemben), és az államháztartási hiány is 2 százalék alatt maradt. A kormány helyzete azonban korántsem mondható stabilnak, és egy új – a partnerekkel nem egyeztetett – adócsomagnak köszönhetően parlamenti és társadalmi támogatottsága is erősen megrogyott (a felmérések szerint 24,8 százalékról 16,1 százalékra csökkent Helle Thorning-Schmidt kormányának népszerűsége).

Az euróövezeti válság megoldásához is csupán az együttműködés fontosságának hirdetésével járult hozzá, kívülállósága miatt érdemben nem tudott hozzátenni a folyamathoz. Egyes európai hatalmak, élükön Franciaországgal, eleve nehezen viselték volna egy nem érdekelt állam részvételét a tárgyalásokban.

A stafétabotot átvevő Ciprus – amely első ízben ad kommunista vezetőt az uniós elnöki székbe Dmitrisz Krisztofiasz személyében – 2008-ban vezette be az eurót, így akár érdemben is hozzájárulhatna az eurózóna megmentéséért folytatott harchoz, azonban várhatóan erre nem kerül sor. A görög válság, valamint a 2011. júliusi, a vasilikosi erőműben bekövetkezett és óriási károkat okozó robbanás erősen hátravetette a korábban prosperáló ciprusi gazdaságot, amely azóta is küszködik a kilábalással. A ciprusi pénzügyi szektor sok szállal kötődik görög megfelelőjéhez, a görög válság eszkalálódását követően Ciprus GDP-jének 25 százalékával megegyező veszteséget könyvelhetett el. Mind a vállalati, mind a lakossági adósságállomány igen magas, és a turizmusból befolyó jövedelmek sem képesek tartani a lépést az egyre növekvő importigénnyel. A válság mélypontján a ciprusi kormány június utolsó hetében arra az elhatározásra jutott, hogy Oroszország mellett a pénzügyi világ trojkájához is segítségért fordul helyzetének normalizálására. A bejelentéssel Ciprus az ötödik olyan tagállammá vált, amely az unió pénzügyi mentőcsomagjára szorul, így egy igen pikáns elnökségi ciklus elébe néz.

Pedig Nicosia elnökségi programja rendkívül ambiciózus. A dán elnökség nyomvonalán haladva az elnökségi idő végére igyekszik lezárni a többéves pénzügyi keretről szóló egyeztetéseket, és még az ország elnöklete alatt elfogadtatni. Kiemelt helyen szerepel a programban az energiapolitika kérdése, különösen az energiaforrások fenntartható kezelése: Ciprus geográfiai viszonyaiból kiindulva előtérben a vízgazdálkodással. Akárcsak a dán, a ciprusi elnökség is külön figyelmet fordít a belső piac további mélyítésére egy jól teljesítő, versenyképes, növekedésen alapuló gazdaság reményében. Erősíteni kívánja az Európán belüli szociális kohéziót, és a programon belül külön hangsúlyt kap a közös európai menekültügyi rendszer felállítása is. Az uniós külpolitikát tekintve pedig, földrajzi elhelyezkedését kihasználva, a déli dimenzió államaival kíván szorosabb kapcsolatot létesíteni.

A gazdasági nehézségeken túl Ciprus dolgát a Törökországgal ápolt rossz viszony is súlyosbítja. Egyesek úgy vélekednek, hogy az Észak-ciprusi Török Köztársaság státusának rendezéséig meg kellett volna akadályozni Ciprus felvételét az unióba. Az 1974 óta török fennhatóság alá tartozó északi terület felett kialakult viták a NATO és az EU közötti együttműködést is hátráltatják. Az elnökségi időt megelőzően Törökország többször is kijelentette, hogy a ciprusi elnöki idő alatt megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, amennyiben nem születik mindkét fél számára ideális megoldás a kérdésben. Bár sokan ennek elhagyására figyelmeztették a török kormányt, a csatlakozási megállapodást valóban visszavetheti a ciprusi félév. Franciaország mellett a török csatlakozás egyik legnagyobb ellenzőjeként a csatlakozáshoz szükséges 35 fejezetből több megtárgyalását is blokkolja Ciprus, és ezen aligha változtat majd elnöksége alatt.

A helyzet rendezését tovább nehezíti a Földközi-tengerben nemrégiben felfedezett, Leviatánnak keresztelt gázmező feletti hatalom elosztása is. A gázmezőre mint a ciprusi gazdaság gyógyszerére gondol a kormányzat, az elképzelések szerint a kitermelés 2017-ben kezdődne el, és 2019-ben már exportpiacra is szeretnének kilépni – írja az Economist című brit hetilap Európai Unióval foglalkozó blogja. A földgázzal kapcsolatos tervekben partnernek bizonyulhat az utóbbi időszakban az országgal egyre közelebbi kapcsolatot ápoló Izrael. A Törökországgal megromlott viszony még közelebb sodorta egymáshoz a két országot, és egy tartósabb együttműködés látszik körvonalazódik, amelyhez jó alapot szolgáltatna, ha Izrael Cipruson keresztül bonyolítaná gázexportját.

Ugyanakkor Ciprus nemcsak az unió, hanem a világ elismerését is kivívhatná, ha az elnökség ideje alatt a megegyezést elősegítő lépéseket tenne Törökország irányába – természetesen az együttműködésre a török félnek is hajlandóságot kell mutatnia. Nem tudni egyelőre, hogy Ciprus fel tud-e lépni eredményesen az eurózónát érintő válságkezelésben. Kérdéses továbbá, hogy az elnöknél stabilabb gazdasági helyzetben lévő államok vajon hajlanak-e olyan megoldások elfogadására, vagy akárcsak megtárgyalására, amelyek a bajba jutott elnök javaslatára kerülnek napirendre. Ciprusra mindenesetre még Dániánál is nehezebb feladat vár: az unió gondjai mellett saját helyzetén is javítania kell, különben veszteségesen zárhatja első elnöki ciklusát.

Felföldi Rita

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »