Montenegró megkezdte az EU-tárgyalásokat

Megkezdte pénteken az uniós csatlakozási tárgyalásait Montenegró.

Jóváhagyta az Európai Tanács az európai ügyi miniszterek keddi luxemburgi döntését, amely szerint Montenegró pénteken megkezdheti az uniós csatlakozási tárgyalásait. A csütörtöki és pénteki állam- és kormányfői csúcstalálkozó befejezését követően a szomszédos épületben meg is tartotta az első tárgyalási fordulót az EU és a balkáni ország, egyelőre érdemi döntések nélkül.

A miniszteri szintű egyeztetés után kiadott közleményben az EU megerősíti, hogy Montenegró elérte a felkészültségnek azt a fokát, amely lehetővé teszi a csatlakozási tárgyalások megkezdését. A következő hetekben alacsonyabb szinten is összeülnek az uniós és a montenegrói tárgyalódelegációk, és kialakítanak egy menetrendet a vélhetőleg nem könnyű tárgyalások lebonyolítására.

Az uniós rendszerint a tagjelölt országoknak összesen 35 tárgyalási fejezetet kell kitárgyalniuk az EU-val, ezek során teljesítve a dossziék megnyitásához és lezárásához külön meghatározott feltételeket, végül teljesen átvéve az európai uniós joganyagot. Az új bizottsági megközelítés szerint először az alapvető jogi és az igazságügyi fejezeteket kell megnyitniuk a feleknek, és azok tökéletes megfeleltségét biztosítandó, az utolsók között kell majd azokat lezárni.

Az Európai Unió megismételte, hogy Montenegrónak meg kell kettőznie az erőfeszítéseit az igazságszolgáltatás függetlenségének megteremtése, valamint a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc terén. Utóbbit az Europol is vizsgálni fogja.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »