Katonai célt nevezett meg Varsó a V4-nek

A négy visegrádi ország európai uniós fellépésének összehangolása mellett a térség védelmi együttműködésének erősítésére összpontosít Varsó a csoport elnökeként. A lengyelek július elsején veszik át a csehektől a V4-ek néven ismert csoport vezetését, amelyhez Lengyelországon és Csehországon kívül Magyarország és Szlovákia tartozik.

Varsó prioritásként kezeli a V4 uniós fellépéseinek összehangolását is, amelyet az EU-csúcsok előtti rendszeres egyeztetések fenntartásával, szakértői konzultációkkal kíván elérni. Kiemelt jelentőségűnek tartja a 2014 és 2020 közötti időszakra készülő uniós költségvetés tervezetén belül a kohéziós támogatás fenntartásának közös szorgalmazását, illetve a regionális politika egységesítését.

Lengyel szakértők is úgy vélekednek, hogy az orosz nyersanyagoktól függő térség számára kiemelt jelentőségű az észak-déli gázvezeték létrehozása, amely az energiaforrások diverzifikálása mellett az energia exportját is lehetővé tenné, így növelné az egész régió nyersanyagpiaci jelentőségét. A lengyelek a palagáz kitermelésének kérdésére is összpontosítanak, illetve az atomenergetikai együttműködést is szorgalmazni fogják a régióban.

A visegrádi csoportot 1991. február 15-én a magyarországi Visegrádon alakította meg Antall József magyar miniszterelnök, valamint Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő. Csehszlovákia kettéválásával a visegrádi hármasból négyes lett.a

MTI / Bata Alexandra

Felkapott hírek

Friss hírek

Elérte a 200%-ot a görög államadósság

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos költségvetési lazítások következményeként jelentősen emelkedett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a harmadik negyedév végére az előző negyedévvel és az egy évvel korábbival összevetve az Európai Unióban, és az euróövezetben egyaránt.

Read More »

Autópiac 2020: a nyertesek is veszítettek

Furcsa év volt 2020. Az éves értékelések általában arról szólnak, hogy mely márkák tudták növelni eladásaikat és melyek hoztak gyengébb eladási számokat, mint az előző évben. Tavaly viszont közel negyedével csökkent az európai, és közel ötödével a magyarországi autópiac, így azok a márkák, amelyek ennél kisebb csökkenéssel megúszták, már elégedettek lehetnek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás