Újabb hitelrészlet az IMF-től Romániának

Megkaphatja Románia az esedékes, 475 millió eurós újabb hitelrészletet a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), miután a pénzintézet befejezte a Bukaresttel kötött 3,5 milliárd eurós hitelmegállapodás ötödik felülvizsgálatát – olvasható az IMF közleményében.

A bukaresti kormány szándéklevelét egyhangúlag elfogadta a valutaalap bizottsága, az intézet szerint ez egyértelműen pozitív jelzés a nemzetközi piacok felé az ország gazdasági és társadalmi stabilitásával kapcsolatban. Az IMF következő kiértékelése július végén, illetve augusztus elején esedékes, a mostani felülvizsgálat pedig az utolsó volt, amelyet Jeffrey Franks, a nemzetközi pénzintézet romániai küldöttségének eddigi elnöke vezetett. Franks mandátuma lejártával a romániai delegációt a holland Erik de Vrijer vezeti majd.

Franks egyébként korábban úgy nyilatkozott, noha a kormánynak sikerült betartania a pénzügyi megállapodások többségét, továbbra is jelentkeznek hiányosságok a kormányzati hitelek, valamint a privatizációk terén. Hangsúlyozta, a hatóságoknak mielőbb megoldást kell találniuk a Hidroelectrica villamosenergia-termelő vállalattal folytatott kétoldalú tárgyalásokkal kapcsolatban.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »