Románia hét csodája közé kerülhet a tordai sóbánya

Versenyt szervez egy turisztikai honlap Románia hét csodájának megtalálására.

Az első fordulóban több mint 100 személy nevezett be különböző „építészeti csodákat” az ország területéről.

A fináléba a 15 legtöbb szavazatot kapott hely jutott be; ezek között szerepel a tordai sóbánya is, amelynek az elmúlt évben körülbelül 350 000 látogatója volt.

Torda polgármestere elmondta, hogy a projekt a turizmus fellendülését eredményezte, emellett a befektetők érdeklődése is megsokszorozódott.

Kitekintő / Paprika Rádió

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »