Kína részt venne Líbia újjáépítésében

Kína továbbra is arra ösztönzi vállalatait, hogy vegyenek részt Líbia újjáépítésében – közölte Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök Pekingben Asúr ben Hajál líbiai külügyminiszterrel keddi médiajelentések szerint.

Líbiában a gazdasági és politikai újjáépítés folyamata kritikus szakaszba érkezett – jelentette ki a kínai politikus.

Hszi Csin-ping elismeréssel szólt a líbiai ideiglenes kormánynak a stabilitás fenntartására, a nemzeti megbékélésre irányuló törekvéséről. Hajál „méltányosnak és felelősnek” nevezte Kína álláspontját Líbiával kapcsolatban.

A kínai médiában április elején megjelent jelentések szerint a kínai vállalatok nem siettek visszatérni Líbiába, mert nem indultak meg azok a tárgyalások, amelyeken e cégek kártérítési igényét rendeznék a tavalyi harcokban őket ért veszteségekért.

A líbiai nagykövetség már megerősítette, hogy a tripoli kormány létrehozott több műszaki bizottságot a beruházók kárának felmérésére, és ígéretet tett arra, hogy az eljárást a törvényeknek és a korábban megkötött szerződéseknek megfelelően fogják lebonyolítani.Kínának nincsenek közvetlen tőkebefektetései Líbiában, de vállalatai mintegy 50 beruházásban, elsősorban építkezésekben érdekeltek. Többségük már kész, vagy közel áll a befejezéshez, de a harcokban tüzérségi támadások érték őket. Értékük 15,8 milliárd dollár. Kína a Kadhafi-ellenes tüntetések idején több mint 35 ezer dolgozóját evakuálta az észak-afrikai országból. Túlnyomó részük építőmunkás vagy mérnök volt.

MTI

Friss hírek