Import gyerekkatonák Elefántcsontparton

Libériában toboroznak gyerekkatonákat elefántcsontparti milíciák, akik továbbra is a megbukott elnököt, Laurent Gbagbót támogatják. Csak a múlt héten tizenöten vesztették életüket támadásaik nyomán.

Az egykori elefántcsontparti elnökhöz, Laurent Gbagbóhoz hű milicisták a szomszédos Libériában toboroznak gyerekkatonákat, hogy az új államfő, Alassane Ouattara rendszere ellen harcoljanak. Csak a múlt héten tizenöten vesztették életüket ilyen támadásokban, ebből heten az ENSZ békefenntartói voltak.

Libériában elefántcsontparti milicisták kiképzőbázisokat állítottak fel, ahol gyerekkatonákat toboroznak és képeznek ki, majd onnan kiindulva, a határon átkelve harcolnak Elefántcsontpart nyugati részén – adta hírül a Mail&Guardian.

A gyerekkatonák kora 14 és 17 év között változik, és nagyrészt felderítési feladatokat látnak el a támadások során. A taktika szerint már órákkal a rajtaütés előtt a helyszínre küldik a gyerekeket, akiket a helyiek nem fogadnak gyanakvással. A milícia megérkezése után azonban hirtelen ők is csatlakoznak a harchoz, ami komoly meglepetés jelent, hiszen koruk miatt sokukról nehezen elképzelhető, hogy fegyvert hordanának. Ezzel a csellel is tudják emelni a rajtaütés meglepetéserejét.

Hivatalos források szerint ezeket a zsoldos és milicista csoportokat Ghánából pénzelik, ahová Laurent Gbagbo elnök vezető emberei a főnökük bukásakor menekültek. Közéjük tartozik Charles Blé Goudé, a Fiatal Patrióták milícia vezetője, aki ellen már a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is vizsgálatot folytat.

Libéria hivatalosan már korábban lezárta a 700 kilométeres közös határt, de ez a terepviszonyok (sűrű erdő, illetve patakok és kisebb folyók labirintusa), valamint a hadsereg szűkös kapacitása és alacsony morála lehetetlenné teszi a határon átnyúló erőszak megfékezését. Emiatt rengeteg ember kényszerült elmenekülni az ásványkincsekben gazdag területről.

A jelenlegi konfliktus fő forrása, hogy a 2010-s választások során az akkor hatalmon lévő Laurent Gbagbo elnök kiáltotta ki magát győztesnek, miközben a voksolást valójában ellenfele, Alassane Ouattara nyerte meg. Az ellenzék csak több hónapos fegyveres harc során tudta megszerezni a hatalmat, ebben segítségükre voltak az ENSZ és Franciaország csapatai is. Gbagbót végül 2011. április 11-én fogták el, jelenleg Hágában tárgyalják ügyét, melyben emberiesség elleni bűntettekkel vádolják.

Az ország nyugati része továbbra is rendkívül instabil, Gbagbo erőszakos híveinek erődjének számít. A Human Rights Watch jelentése szerint 2011 júliusa óta legalább 40 ember meggyilkolása írható az ő számlájukra. Az ENSZ 2003 óta van jelen az Elefántcsontparton. Jelenleg 11 000 katona, megfigyelő és rendőr teljesít szolgálatot. A misszió kezdete óta 60 katona, 15 rendőr, egy megfigyelő és 14 külföldi és helyi munkatárs esett el.

Rabb Imre

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »