Elsöprő szociálliberális győzelem a román helyhatósági választásokon

Az urnazáráskor közzétett exit-poll eredmények szerint a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) látványos győzelmet aratott a román helyhatósági választásokon. A pártszövetség az elmúlt három évben kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) széleskörű elutasítottságát meglovagolva megszerezte a főváros és a legjelentősebb városok vezetőségét.

Meglepően nagy választói részvétel mellett zajlottak vasárnap az önkormányzati választások Romániában. Az esti kilenc órás urnazárásig a szavazók 56,39 százaléka vett részt a voksoláson, ez a szám hét százalékkal haladja meg a négy évvel ezelőttit.

A vasárnap este közzétett exit-poll eredmények szerint a május óta kormányzó Szociálliberális Unió (USL) elsöprő győzelmet aratott a városi környezetben. Bukarestben 64-65 százalékkal újabb főpolgármesteri mandátumhoz jutott az USL által támogatott Sorin Oprescu, a pártszövetség ugyanakkor hatalmas fölénnyel hódította meg ötöt főváros hat kerületéből. A jobboldali Demokrata-Liberális Párt nemcsak az eddigi két kerületi polgármesterét veszítette el, de a tanácsban 16 százalék körüli eredményt ért el, az USL 62 százalékához képest.

Az ország többi nagyvárosában, Jászvásáron, Temesváron, Nagyváradon, Craiován, Konstancán szintén szociálliberális jelöltek nyertek. Az PDL a nagyvárosok közül egyedül Marosvásárhelyen, és valószínűleg Aradon és Brassóban mérettette meg magát sikerrel. Kolozsváron az exit-pollok nem jelöltek ki egyértelmű győztest, Emil Boc PDL-s ex-miniszterelnök és pártelnök fej-fej mellett halad az USL-s Marius Nicoara-vel.

A magyar politikai pártok teljesítményét igazából csak a szavazatok összeszámlálása után lehet értékelni. A nagyvárosokban úgy tűnik minimális veszteségekkel az Romániai Magyar Demokrata Szövetség megőrizte kényelmes fölényét.

Marosvásárhelyen a Szövetség jelöltje Frunda György másodikként végzett a jelenlegi városvezető, Dorin Florea mögött. Frunda a voksok 30,76 százalékát szerezte meg, a városi tanácsban az RMDSZ 31,42 százalékos támogatottságot élvez. Kolozsvárott Eckstein-Kovács Pétert 7-11 százalék közé mérték az exit-pollokat készítő társaságok, a tanácsban pedig 13 százalék körüli eredményt jósoltak. A két nagyvárosban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) 1-1 százalék körül teljesített.

A Székelyföldön nem készültek felmérések, de az eddigi részleges eredmények szerint Székelyudvarhely élén marad Bunta Levente (RMDSZ), a Szövetség jelöltjei visszaszerezték Kézdivásárhely és Farkaslaka vezetését is az MPP-től. Kérdéses, azonban, hogy az RMDSZ meg tudja-e őrizni a Maros és Szatmár megyei tanácsok elnöki székét.

A hétfői nap folyamán a Kitekintő a végeleges eredmények pontos elemzésével is jelentkezik.

Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »